Bár a sikeres évtizedek után ínséges időket is átélt a BHSE tornaszakosztálya, a versenyzői most ismét remek eredményekkel hívják fel magukra a figyelmet. A kiemelt támogatásnak köszönhetően a több mint harminc éves tornaszerek kicserélődtek, és a fiatalok remekül érzik magukat a klubban.
Pusztai Viola • Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter, Guczoghy György – csak három tornász azok közül, akik a Budapesti Honvéd SE színeiben olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket szereztek. A szakosztály egykor a csúcsot jelentette a hazai tornasportban, amit aztán kevésbé sikeres időszak követett, de most ismét a legjobbak között tartják számon.
– A céltudatos utánpótlás-nevelésnek köszönhetően jelenleg a felnőtt- és az ifjúsági válogatottban is van versenyzőnk – mondja Kelemen Zoltán szakosztály-igazgató, aki 1980-ban Moszkvában a férficsapat tagjaként olimpiai bronzérmet szerzett. – Külön ki kell emelni, hogy az idén Tbilisziben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a háromfős fiúcsapatban Csorvási Soma és Kiss Balázs révén ketten képviselték a Honvédot, ráadásul utóbbi bejutott az egyéni összetett döntőjébe.
A fiúk közül még ketten tagjai az ifjúsági válogatott keretének, négy serdülő is képviseli a klubot, míg a felnőttek között hárman küzdhettek a glasgow-i világbajnokságra utazó csapatba kerülésért. Vecsernyés Dávinak sikerült, aki remekelt a legutóbbi két Világ Kupa-viadalon, és példaként áll a kisebbek előtt.
A szakosztályban hatvanhatan tornáznak, s még legalább ötvenen vannak, akik tanfolyamokra járnak, vagy szabadidősportként űzik a sportágat. A zászlóshajónak a férfi szakág tekinthető, a nőit csupán két éve kezdték el újra felépíteni, így az aerobikhoz hasonlóan, egészen kicsikkel foglalkoznak az edzők.
Az elmúlt években több fiatal szakember is bekapcsolódott a szakosztály munkába, s a tanfolyamosok és a gyerekek létszáma is nőtt. Miután a torna kiemelten támogatott sportág lett, a piros-fehéreknek is lehetőségük nyílt az infrastruktúra fejlesztésére. Már sokkal jobb körülmények között edzenek a versenyzőik.
– Az anyagi támogatásnak köszönhetően lecserélhettük a harmincéves eszközeinket. Csak érdekességképpen: a fiatalok néhány éve még azon a lovon gyakoroltak, amin harmincöt évvel ezelőtt én is – így Kelemen. – Nagyon rossz állapotban volt a terem, de egyre szépül, az ablakokat már kicseréltettük, az idén vagy jövőre festés is lesz. A terem nem túl nagy, ami némi gondot okoz, de az új tornaszerek segítségével a tanfolyamok hatékonyabban, hasznosabban telnek, és a gyerekek jól érzik magukat ebben a környezetben, legalábbis jó visszajelzéseket kapunk tőlük és a szülőktől.
Fontosnak tartja, hogy jó légkör alakuljon ki, és azt vallja: kemény edzést ordibálás és a gyerekek megalázása nélkül is lehet tartani. Kollégáitól elvárja, hogy ne csak a szakmával foglalkozzanak, hanem különös gonddal figyeljenek a tanítványokra.
– Ha a fiataloknak bármi bajuk van, nyugodtan elmondhatják nekünk, megpróbálunk segíteni. Jó, ha az edző és a tornász között kialakul a bizalmi viszony, de az semmiképpen ne haverkodást jelentsen. A Honvédban a gyerekek magázzák az edzőket, és ez így van rendjén, hiszen a megfelelő tekintélyt a sikeres munka egyik feltétele.