Az egyik legismertebb magyar küzdősportalakulat, a Sárvári Security által támogatott, a volt kick-boksz világbajnok Sándor György nevével fémjelzett Pitbull Team harcosai két rangos gálán is helytálltak a hétvégén. A klub két topversenyzője, az MMA-világbajnok Felföldi Szabolcs (képünkön) és a nemzetközi torna-győztes Zathureczky Zsolt magabiztosan abszolválta derbijét a VI. dunaújvárosi Super GP-n.
A Pitbullok két helyszínen is ringbe léptek szombaton, az egyik brigád a csapatfőnök, Sándor György vezetésével a Gönczi János rendezte nyíregyházi küzdősportgálán osztotta a pofonokat.
Az est egyik főmeccsén Török László K-3-ban a nyíregyháziak kitűnő thai-boksz fighterével, Holik Lászlóval mérte össze erejét. A kyós alapokkal rendelkező, földharcban is jártas Török pontozásos győzelmet aratott. A soroksári harcikutyák ifjú tehetsége, a 17 esztendős, a K-3-ban eddig veretlen Turai Zoltán MMA-ban is megszerezte első győzelmét, Jónás Róbertet verte a második menetben hátsó fojtással. Horváth Botond K-3-ban Mislai Károllyal ütközött, a soroksári versenyző az első etapban állásból ráakasztotta a guillotine-t ellenfelére, majd földön sikerrel befejezte a fogást. Az öreg motoros, a 40 esztendős Kovács Kálmán Tóth Tibor ellen lépett ringbe. A K-3-as bunyó véres küzdelmet hozott, Kovács betörte riválisa orrát, ezért Sándor Béla mérkőzésvezető többszöri törlés után az utolsó menetben sérülés miatt leléptette Tóthot. Kertész László grapplingben mutatta meg tudását, a második felvonásban leszorítással győzött. A dunaharaszti Pitbullok képviselője, Szombat Patrik K-3-ban Sinka Zsoltot verte a második etapban fojtással. Az ózdi harci kutyák reprezentánsa, Szolomájer László Boda Lászlóval mérte össze erejét, első menetes fojtással abszolválta a találkozót.
– Négy Pitbull-csapat, a soroksári, a dunaharaszti, az ózdi és a nyíregyházi gárda tagjai léptek szorítóba az unokatestvérem, Gönczi Jani által szervezett eseményen – kezdte Sándor György. – Jó hangulatban, ezer ember előtt mutathatták meg a srácok, mit tudnak. Nagyon örülök a győzelmeknek, főleg azért, mert a fiúk jó ellenfelekkel szemben, kemény meccseken érték el azokat.
A Pitbullok topfighterei, Felföldi Szabolcs és Zathureczky Zsolt a VI. dunaújvárosi Super GP-n mutatták meg, hogy a hazai élmezőny mellett a nemzetközi riválisok sem jelentenek számukra gondot. A soproni nemzetközi 16-os tornát győzelemmel záró Zathureczky Zsolt a Duna-parti randevún egy román kempo világbajnokot mattolt két perc alatt. A sokadvirágzását élő „Hegylakó” is román riválisnál bizonyult jobbnak, thai-boksz alapokkal bíró ellenfelét egy ütésváltás után földre vitte, majd ott hátsó fojtással kopogtatta. Felföldi edzőként is remek napot zárt, Bagdi Tamás és Beszterczei Móric is sikerrel zárta MMA megmérettetését.