PL: a Middlesbroughtól igazolt támadót az Aston Villa! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Middlesbrough támadóját, Morgan Rogerst.

(Photo by Dylan Hepworth/MB Media/Getty Images)

Az Aston Villa együttese a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy az átigazolási időszak véghajrájában sikerült megerősíteniük a támadósorukat Morgan Rogers leigazolásával. A 21 éves futballista, aki a támadósor szinte minden posztján bevethető a másodosztályú Middlesbrough csapatától érkezik Birminghambe. A Villa 9,4 millió eurót fizetett a transzfer megvalósulása érdekében a Boronak, de ez az összeg még további 9 millió euróval növekedhet különböző bónuszok teljesülése esetén. Az üzlettel a Manchester City is jól járt, mivel Rogers korábban a klub akadémiáján nevelkedett, és tavaly nyáron, amikor eladták őt a Middlesbrough csapatának a szerződésébe foglaltak egy 25%-os részesedési opciót az átigazolási díjból, amennyiben a játékost továbbértékesítik.

Morgan Rogers tehát fél év után távozott is a Borotól, ahol ez idő alatt is meghatározó tagja volt a csapatnak. A klub mezét összesen 33 alkalommal öltötte magára, ez idő alatt 7 gólt és 9 gólpasszt jegyzett. Új állomáshelyén a 27-es számú mezt fogja viselni.

fociclub

A PL: a Middlesbroughtól igazolt támadót az Aston Villa! – Hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.