PL: az Arsenal középpályását szemelte ki a Newcastle United! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United együttese szeretné leigazolni az Arsenal középpályását, Emile Smith-Rowet.

(Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)

Az angol sajtó legfrissebb értesülései szerint Eddie Howe a téli átigazolási időszakban szeretné megerősíteni a keretét a középpályás szekcióban. A beszámolók alapján erre a célra az Arsenal játékosát, Emile Smith-Rowet szemelték ki. A 23 éves játékos iránt már tavaly nyáron is volt érdeklődő a Chelsea személyében, ám a középpályás akkor még maradt az “Ágyúsoknál”. Smith-Rowe helyzete viszont azóta sem javult az Arsenalnál, ami korábban főképp a sérüléseinek volt betudható. A mostani szezonra már Mikel Arteta rendelkezésére állt, a spanyol tréner azonban eddig nem adott túl sok lehetőséget számára, hogy bizonyítson, 6 találkozón mindössze 135 percet tölthetett a pályán, és csupán egyszer nevezték őt a kezdőbe. Ennek fényében a hírek szerint Smith-Rowe is egyre inkább hajlik a váltás felé, a Newcastle pedig ezt a helyzetet szeretné kihasználni a tél folyamán.

Emile Smith-Rowe az Arsenal felnőttei között eddig minden sorozatot figyelembe véve 102 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 18 gólig és 11 gólpasszig jutott. Szerződése 2026 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub