PL: az Arsenal támadóját szerződtetné a Crystal Palace! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace együttese a nyár folyamán szerződtetné az Arsenal támadóját, Eddie Nketiaht.

(Photo by David Price/Arsenal FC via Getty Images)

A legfrissebb sajtóhírek szerint a nyár folyamán távozni fog az Arsenaltól a csapat támadója, Eddie Nketiah. A 24 éves támadó ugyan az előző szezonban új szerződést írt alá a londoni csapattal, amely 2027 nyaráig szól, de nem tudott magának meghatározó szerepet kiharcolni a keretben, így már távozni szeretne. Nketiah ebben a szezonban ugyan 33 mérkőzésen lehetőséget kapott Mikel Artetától, ám ezeken mindössze 1360 percet tölthetett a pályán, de mostanra Gabriel Jesus, Kai Havertz és Leandro Trossard mögé szorult a posztját illető rangsorban. Ennek fényében nem meglepő, hogy a csatár távozni szeretne az “Ágyúsoktól”, és a hírek szerint több angol klub is szívesen látná őt a soraiban. A beszámolók alapján Nketiah iránt a legélénkebben a Crystal Palace érdeklődik, de rajtuk kívül a Brentford és a Wolverhamtpon is szeretné leigazolni őt. Az biztosra vehető, hogy az Arsenal kész eladni Nketiaht, mivel az eladásából származó bevétellel még tovább erősíthetnének a kereten a nyár folyamán.

Eddie Nketiah pályafutása során eddig 164 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 38 gólig és 7 gólpasszig jutott. Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub

A PL: az Arsenal támadóját szerződtetné a Crystal Palace! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.