Planéta Szimonetta készen áll a válogatottbeli visszatérésre

Planéta Szimonetta készen áll a visszatérésre az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt álló magyar női kézilabda-válogatottba.

Planéta
Planéta Szimonetta

A 67-szeres válogatott jobbátlövő legutóbb tavaly októberben, az Európa-bajnoki felkészülés során volt tagja a keretnek, de Ljubljanába, a kontinenstornára nem utazott el. Planéta Szimonetta az MTI-nek elmondta, közös megegyezéssel döntöttek úgy Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal, hogy nem szerepel a nemzeti csapatban, de azóta is tartják a kapcsolatot, mert az edző gyakran ellátogat a Debrecen mérkőzéseire.

Hozzátette, tudomásul veszi, ha a kapitány inkább a fiatalokra épít, ő maga a DVSC-re összpontosít, és ha a teljesítménye elég ahhoz, hogy a válogatottban szerepelhessen, akkor örömmel vállalja.

„Rajta múlik, hogy látja, tudok-e segíteni, vagy nem” – utalt Golovinra.

A Debrecen pénteken 31-23-as győzelemmel indította a bajnokságot az Alba Fehérvár otthonában. Vámos Bettina hét, míg Vámos Míra hat góllal vette ki a részét a DVSC sikeréből.  

Planéta úgy értékelt, nagyon jól kezdték a meccset, voltak nagyon jó megoldásaik, ezért bizakodó, ráadásul van még egy bajnoki mérkőzésük – szerdán az újonc Vasast fogadják -, mielőtt jövő szombaton a svéd Sävehof ellen bemutatkoznak a Bajnokok Ligájában, tehát addig még tudnak építkezni.

Az átlövő elárulta, mivel az idősebb játékosok közé tartozik a keretben, az is a feladata, hogy segítsen a fiataloknak, és tartást adjon a csapatnak. Hangsúlyozta, ő maga is kíváncsi, milyen lesz a BL-ben szerepelni, mert amikor legutóbb a legrangosabb európai kupasorozatban játszott – győri színekben -, még nem ilyen volt a szerepköre, akkor még nem volt meghatározó játékos.

„Nagyon várom már, mert ilyen helyzetben még nem voltam. Nagyon szeretnék a csapat biztos pontja lenni”

– közölte Planéta, aki hét lövésből négy gólt szerzett Székesfehérváron.

A mezőny legeredményesebb játékosa Vámos Petra volt, aki tízből hétszer talált be. A DVSC válogatott irányítója úgy fogalmazott, már teljesen „be voltak zsongva”, hogy kezdődjön a bajnokság, és a felkészülési mérkőzésekhez képest egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak.

„A védekezésünk abszolút rendben volt, főleg az első félidőben. A támadójátékunk elég kreatív volt, és tudtunk gyors gólokat is szerezni, de a játék minden elemében van még hova fejlődnünk”

– szögezte le.

Hangsúlyozta, a BL-szereplés óriási lépés lehet minden játékos karrierjében, illetve a klub számára is, hiszen az teljesen más világ, és hétről hétre a világ legjobbjaival találkoznak majd, ennek szerinte rengeteg pozitív hozadéka lesz a jövőben.

„Fontos, hogy megfelelő állapotban legyünk. A Győr és a Ferencváros több variációs lehetőséggel rendelkezik, és a bajnoki meccseket kicsit könnyebben hozza le, mint mi. Számunkra nagyon fontos lesz, hogy a kulcsjátékosaink megfelelően regenerálódjanak, és ne nehezítsék sérülések a dolgunkat”

– nyilatkozta.

Szilágyi Zoltán vezetőedző kiemelte, nagyon örül, mert bár a második félidőben volt egy komoly hullámvölgyük védekezésben és támadásban is. Az első felvonásban kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak, elsősorban védekezésben, az egész meccsen pedig 15 lerohanásgóljuk volt.

Elárulta, felkészülési menetrendjük annyiban módosult a BL-szereplés hírére, hogy eggyel több erőfejlesztő edzésük lett és eggyel kevesebb labdás gyakorlásuk, hiszen nagyon fontos lesz fizikálisan olyan szintre kerülni, amit a BL igényel.

„Bízom benne, hogy több játékosunk is sokat fog előrelépni” – jegyezte meg.

Mint kifejtette, a BL-szereplés ideje alatt kevesebbet kell majd edzeniük, akkor a regenerálódásnak lesz nagy szerepe, folyamatosan figyelniük kell majd a játékosok állapotát, frissességét, és minél jobban rotálni, hogy bírják a heti két meccset.

„Látok még hiányosságokat, amiben előre kell lépnünk, mert ennél jobb teljesítményre lesz szükségünk, hogy elérjük a céljainkat”

– nyilatkozta.

Szilágyi elárulta, Hornyák Dóra visszatérése október közepére várható. A válogatott átlövő térdében december végén szakadt el a keresztszalag.

„Nagyon fontos láncszem, hiszen ő a csapatkapitányunk, és az egyik belső hármas védőnk. Nagyon reméljük, a visszatérése után egy újabb komoly lendületet tud adni a csapatnak”

– mondta Szilágyi.

Elsöprő győzelemmel rajtolt a Ferencváros

Emily Bölk
Emily Bölk négy gólt szerzett a Dunaújváros ellen

Huszonhárom gólos győzelemmel rajtolt hazai pályán az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata

Az előző kiírás ezüstérmese az első félidő végére már 25 találatnál járt, és a szünet után sem vett vissza a gólgyártásból, melyből a zöld-fehérek szerb válogatott játékosa, Dragana Cvijic hét góllal vette ki a részét. 

Martin Albertsen, az FTC vezetőedzője

„Nagyon izgatottak voltunk, hogy megmutassunk az első bajnoki mérkőzésen, hogy mit is gyakoroltunk az elmúlt hetekben, de elégedett vagyok a mérkőzéssel. Boldog vagyok, hogy ilyen jól teljesítettünk, és nagyon jó volt látni a szurkolók és a csapat kapcsolatát, hogy végig buzdították a lányokat. Ellenfelünk nem adta fel, még akkor sem, amikor már eldőlt a találkozó, ezért is lehetett látványos a meccs, gratulálok ezért nekik, de a mi lányaink ma este nagyon jól játszottak. Egyetlen negatívum Simon Petra piros lapja, mert szerettem volna látni, hogy a második félidőben több időt tölt a pályán, ez volt a terv, de ezen kívül sikerült megvalósítani az elképzeléseinket. Boldog edző vagyok ma este.”

A Mosonmagyaróvár 36-29-re nyert Budaörsön, a hét gólos Schatzl Natalie mellett Tóth Gabriella öt, míg Tóth Eszter és Tóth Nikoletta négy-gént gólig jutott.

A Kozármisleny történetének első élvonalbeli mérkőzésén nehéz pillanatokat okozott a váciaknak, de végül háromgólos vereséget szenvedett, míg a Kisvárda szintén három góllal múlta felül az MTK Budapest együttesét. 

A nap zárómérkőzésén az újonc Vasas sikerrel vette az első fordulót a NEKA ellen. 

Női kézilabda NB I

  1. forduló:

Alba Fehérvár KC – DVSC Schaeffler 23-31 (11-18)
Fehérvár:
Kubina, Tóth II N. (kapusok), Afentaler 5 (2), Besszer 2, Bojtos, Dubán, Kocsis 6, Kövér 2, Smbatian 1, Stosic 1, Sulyok, Szemes, Takó 4, Tolnai, Utasi, Zrnic 2.
DVSC: Bartulovic, Gabriel (kapusok), Costa, Csernyánszki 1, Füzi-Tóvizi, Grosch 1, Haggerty 1, Hámori, Johansson, Jovovity 2, Kelemen, Kácsor 4, Planéta 4, Töpfner 5 (3), Vámos M. 6, Vámos P. 7. 

Moyra-Budaörs – Motherson Mosonmagyaróvári KC 29-36 (14-19)
Budaörs:
Mistina, Vártok R. (kapusok), Debreczeni-Klivinyi 2 (1), Gergely-Zsigmond, Hudák 2, Kiss M., Mlinkó 2, Pálos-Bognár 1, Schneider 5 (2), Szabó A. 1, Szabó-Májer 3, Szekerczés 4 (4), Szép, Szövérdffy-Szabadfi 1, Tóth M. 5 (1), Vártok T. 3.
Mosonmagyaróvár: Hadfi, Szemerey (kapusok), Albek 3, Bardi, Faragó 2, Ivancok 4, Pásztor 3, Schatzl Nat. 7, Sztankovics 1, Tóth E. 4 (2), Tóth G. 5, Tóth N. 4, Udvardi, Varga 3 (3). 

FTC-Rail Cargo Hungaria – Dunaújvárosi Kohász KA 44-21 (25-8)
FTC:
Bíró, Janurik (kapusok), Bölk 4, Cvijics 7, Deszpotovics 2, Edwige 2, Hársfalvi J. 3, Kisfaludy 2, Klujber 6 (4), Kukely 1, Lekics 2 (1), Malestein 5 (1), Márton 5, Papp 2, Simon 3 (1), Tomori. 
DKKA: Oguntoye, Wéninger (kapusok), Agócs, Borgyos 4, Bouti 3, Csáki 2, Da Costa, Gajdos, Horváth A. 1, Horváth P., Krupják-Molnár, Nick 2, Paróczy, Sallai, Szalai 6, Trawczynska 3 (2). 

Kisvárda Master Good SE – MTK Budapest 28-25 (14-15)
Kisvárda:
Mátéfi, Torda (kapusok), Akiyama 1 (1), Ayano, Bucsi, Gém, Juhász G. 4, Karnik 11 (5), Kovalcsik 1, Makó, Mérai 3, Novak 1, Sápi 3, Siska 4, Szabó.
MTK: Győri, Szőke (kapusok), Andróczki 2, Dakos, Farkas 5 (2), Fekete 1, Juhász E., Kobela, Mazák-Németh, Mészáros-Mihálffy, Pelczéder 1, Poczetnyik 6, Szabó K. 3, Szabó N. 6 (2), Török 1. 

Kozármisleny KA – Praktiker-Vác 23-26 (14-14)
Kozármisleny
: Pusztai, Wichmann (kapusok), Brettner, Bánfai 4, Grosics 2 (2), Grénus 1, Hadnagy 2, Imrei N. 1, Imrei R. 1, Jarjabka, Kornfeld, Lengyel 2, Scheffer 6 (1), Szatmári 2, Zsemberi 2.
Vác: Bukovszky, Csizmadia, Győri (kapusok), Ballai A., Ballai B., Csire, Csíkos 1, Ferenczy 2, Kovalcsik, Kovács A., Kuczora 7 (4), Kurucz, Marincsák 5, Such 2, Tyiskov-Helembai 9. 

Vasas SC – NEKA 27-23 (15-10)
Vasas:
Balog, Zsigmond (kapusok), Boldizsár, Dombi 3, Domokos 2, Ferenczy 1, Fodor, Györfi 1, Juhász 1, Mihály 1, Oláh 2, Pénzes 3 (1), Sirián 3, Szilovics 6, Tóth-Speth, Vámosi 4.
NEKA: Csapó, Zaj (kapusok), Bató 5 (2), Berei, Faragó 1, Győri 4, Hengl, Kriston, Lapos, Matucza 1, Miklós, Molnár 5, Munteanu-Korodi 2, Petruska, Pálmai, Wald 5.

A tabella:
 1.  FTC-Rail Cargo Hungaria      1  1   –   –    44-21   2 pont
 2.  Győri Audi ETO KC            1  1   –   –    37-23   2
 3.  DVSC Schaeffler              1  1   –   –    31-23   2
 4.  Mosonmagyaróvári KC          1  1   –   –    36-29   2
 5.  Vasas SC                     1  1   –   –    27-23   2
 6.  Praktiker-Vác                1  1   –   –    26-23   2
 7.  Kisvárda Master Good SE      1  1   –   –    28-25   2
 8.  Kozármisleny KA              1  –   –   1    23-26   0
 9.  MTK Budapest                 1  –   –   1    25-28   0
10.  NEKA                         1  –   –   1    23-27   0
11.  Moyra-Budaörs                1  –   –   1    29-36   0
12.  Alba Fehérvár KC             1  –   –   1    23-31   0
13.  Békéscsabai Előre NKSE       1  –   –   1    23-37   0
14.  Dunaújvárosi Kohász KA       1  –   –   1    21-44   0

Forrás: Fradi.hu / MKSZ / MTI

Elkészült az új kézilabdacsarnok Makón

Post Views: 1

JochaPress