Pont került a Lewandowski-ügy végére, a védelemben erősített a Chelsea – külföldi körkép

ANGLIA

Chelsea: A Chelsea leigazolta a Napoli szenegáli hátvédjét, Kalidou Koulibalyt, aki négy évre szóló szerződést kötött a londoni futballklubbal. A brit média szerint a Chelsea körülbelül 32 millió fontot (több mint 15 milliárd forint) fizetett a 31 éves játékosért, aki az egyesület második nyári igazolása Raheem Sterling után. Koulibaly 2014-ben, a belga Genktől igazolt Olaszországba, azóta 317 alkalommal lépett pályára a Napoliban, és a Serie A egyik legjobb védőjévé vált. Négyszer került be az idény álomcsapatába, a 2018/19-es szezonban pedig kiérdemelte a legjobb hátvédnek járó elismerést. A Chelsea – amelynek Lőw Zsolt a másodedzője – harmadik lett a Premier League előző idényében, az új bajnoki szezont pedig augusztus 6-án, az Everton otthonában kezdi. (MTI)

Arsenal: Az Atlético Madrid és a Marseille is meg akarja szerezni az 5-szörös francia válogatott védőt, William Salibát. A 21 éves játékos fontosnak tartaná a rendszeres játéklehetőséget, mert részt akar venni az év végi világbajnokságon, az Arsenalnál pedig nem biztos a helye a kezdőcsapatban. (Miguel Delaney)

Kiszemelték a Bayer Leverkusen Burkina Fasó-i válogatott védőjét, Edmond Tapsobát, akiért nem sajnálnának kiadni 50 millió eurót sem. (FootballTransfers)

Liverpool: A Liverpool tárgyalásokat folytatott az Ajax csatárával, Antonyval, akiért korábban a Manchester United is ajánlatot tett. A Vörösök nem akarnak idén nyáron üzletet kötni, így azt remélik, hogy a brazil támadó majd 2023-ban szerződik az Anfieldre. (Yahoo Esportes)

West Ham: A West Ham 30 millió fontos ajánlatot tett a Chelsea támadójáért, Armando Brojáért. A 20 éves csatár az elmúlt szezonban a Southampton kölcsönjátékosaként hívta fel magára a figyelmet, és most a mostani szezonban szeretne véglegesen távozni a Stamford Bridge-ről. (The Athletic)

Fulham: A Villarrealtól távozó jobbhátvéd visszatérhet a Premier League-be, miután állítólag a Fulham kétéves szerződést ajánlott a számára. A szabadon igazolható játékos korábban négy éven keresztül a Tottenhamet erősítette, de megfordult a PSG-ben is. (Ekrem Konur)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Kimaradt az edzőtáborba utazó Barcelona keretéből Martin Braithwaite, Neto, Riqui Puig, Samuel Umtiti és Óscar Mingueza. Az említett játékosokra nem számít Xavi és közölték velük, hogy új csapatot kereshetnek. (Albert Roge)

Az FC Barcelona megkereste az Aston Villát a 18 éves angol középpályás, Carney Chukwuemeka esetleges átigazolása ügyében – írja a Mundo Deportivo. A Barcelona sporttanácsadója, Jordi Cruyff már tárgyalásokat kezdeményezett a Premier League-ben szereplő klubbal, amely szívesen elengedné a játékost, akinek a szerződése 2023-ban jár le.

Real Madrid: A Real Betis nem tud kifizetni 10 millió eurót a spanyol válogatott Dani Ceballosért, aki így 90 százalék, hogy a bajnoki címvédőnél kezdi meg a következő szezont. (Arancha Rodriguez)

OLASZORSZÁG

AC Milan: Az AC Milan úgy véli, a Tottenham hátvédje, Japhet Tanganga az a játékos, aki a nyáron megerősítheti a klub védelmét. A Calciomercato értesülései szerint a Serie A-ban szereplő csapat kölcsönbe szeretné megszerezni őt az új szezon előtt, mivel a középhátvéd poszton szeretnének erősíteni.

Juventus: Megkezdték a tárgyalásokat a Villarreallal Pau Torres megszerzéséről. A spanyol együttes állítólag 50 millió euróért lenne hajlandó elengedni a védőt, a torinóiak viszont 40-45 millió eurót szánnának rá. Mivel nem állnak messze az elképzelések, így nagy valószínűség szerint hamarosan megegyezhet a két klub. (football-espana)

Napoli: A klub küszködik azzal, hogy meghosszabbítsa Fabian Ruiz szerződését. A nápolyiak tárgyalásokat folytattak a spanyol válogatott játékossal egy új szerződésről, de Ruiznak túl magasak a fizetési igényei, a klub szerint. (Calciomercato)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Hivatalos: Robert Lewandowski a Barcelonába igazolt.

2026 nyaráig meghosszabbította a jövő nyáron lejáró szerződését a 34-szeres német válogatott támadó, Serge Gnabry.

Hasan Salihamidzic sportigazgató egyértelmű kijelentést tett a Cristiano Ronaldóval kapcsolatos hírekre: “Nagyon tisztelem Cristiano Ronaldót, a sikereit és a karrierjét. De még egyszer: ő nem volt és nem is lesz téma számunkra.” (Kerry Hau)

RB Leipzig: Légiósok: Megvan a Lipcse csapatkapitánya a következő szezonra

Union Berlin: A Schäfer Andrást is foglalkoztató Bundesliga-klub egy évre kölcsönvette az FC Porto portugál védőjét, Diogo Leitét.

Wolfsburg: Megszerezték a Bolognától a svéd válogatott középpályást, Mattias Svanberget. A 23 éves játékos négyéves szerződést írt alá.

VILÁGFOCI

Peru: Miután a válogatott nem jutott ki a katari világbajnokságra, a Perui Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Ricardo Gareca szövetségi kapitány szerződését. A szervezet Twitter-bejegyzésében megköszönte az argentin szakember hétéves munkáját. A peruiak négy éve vele kvalifikálták magukat a vb-re, 1982 óta az volt az első szereplésük a legjobbak között. Peru ötödik helyen zárt a dél-amerikai vb-selejtezőben, majd a júniusi interkontinentális pótselejtezőn 11-esekkel alulmaradt Ausztráliával szemben. (MTI)

Törökország: Manchester Cityben is megfordult játékos lehet Szalai Attila posztriválisa – sajtóhír