Pontos nyitány

Sterck Laura hetedik helyen végzett katában az U21-es között a dzsakartai korosztályos karate-világbajnokság első napján, azzal a verseny történetének legjobb magyar helyezését érte el formagyakorlatban.

Lakner Gábor Pontszerző helyezéssel kezdtek a magyarok a dzsakartai kadet-, junior- és U21-es világbajnokságon. A torna első napján a formagyakorlatban, azaz katában indulók léptek pástra mindkét nem mindhárom korosztályában, rajtuk kívül a kadet leányok három kategóriájának küzdelmét rendezték meg.

Katában teljes volt a létszám, hat magyar versenyző indult, közülük ötnek azonban nem termett sok babér. A kadet leányok között Bánovics Zsófiát (MTK) a görög Nikoleta Zervu szoros pontozással 3-2-re győzte le az első körben. A kadet fiúk versenyében Szilágyi Gergő (Justitia) szintén elsőkörös vereséget szenvedett, a cseh Matej Riha 5-0-ra nyert ellene. Hasonlóképp járt a junior férfiak között Forgács Tamás (Budaörs SC) is, akit a dél-afrikai Jesse Robert Sim múlt felül 5-0-ra. Az ellenfelek nem jutottak messzire, így a három magyar korán búcsúzott a vébétől.

laura-timea-sterck-senshi-kc-hun

Sterck Laura

A junior nők mezőnyében Bánovics Dórát (MTK) a döntőig menetelő iráni Dasztak Fateme Szadegi győzte le 5-0-ra, így az MTK versenyzője a vigaszágon folytathatta. Ott a szlovák Európa-bajnok Ema Brazdovával került szembe, aki szintén 5-0-ra győzött ellene.

Az U21-es férfiak között Nagy Botond (Arashi) a lehető legrosszabb sorsolást kapta, hiszen már az első mérkőzésen japán versenyzővel került szembe. Kubo Hiroki 4-1-re nyert, majd a következő körben kikapott a többszörös korosztályos Európa-bajnok török Ali Szofuglutól, így Botond versenye véget ért.

A katások nem túl fényes szereplését az U21-es nők között versenyző Sterck Laura (MTK) mentette meg. Az indiai Nidi Nanet ellen 5-0-ra, a dán Caroline Dalgaard ellen 3-2-re nyert, az Egyesül Arab Emírségekből érkező Huda Bin Humaidot ismét 5-0-ra múlta felül.

A négy közé jutásért a spanyolok négyszeres Európa-bajnok kiválósága, Margarita Morata Martos már túl nagy falat volt, a találkozó 4-1-es magyar vereséggel zárult. Az MTK versenyzője a vigaszágon folytathatta, ahol ismét kemény ellenfél várt rá kétszeres Európa-bajnok Terryana D’Onofrio személyében. Az olasz versenyző 5-0-ra múlta felül Laurát, aki a hetedik, pontszerző helyen végzett.

Az előkelő hetedik hely a magyar katások legjobb eredménye a korosztályos világbajnokságok történetében.

Küzdelemben, vagyis kumitében a kadet leányok közül ketten léptek pástra a világbajnokság nyitónapján. A 47 kg-ban szereplő Lelkes Laura (Spirit) az első körben szépen kivitelezett fejrúgással nyert 3-0-ra a mexikói Claudette Jasso ellen. A második körben az iráni Fateme Konakdarcari 6-0-ra felülmúlta, és mivel ellenfele a következő mérkőzésen vereséget szenvedett, Laura búcsúzott.

Az 54 kg-ban induló Baranyai Zsófia (MTK) első mérkőzésén nagyszerű győzelmet aratott az indonéz Nur Zein Kodiza ellen, 3-0-ra bizonyult jobbnak. A folytatásban 2-2-es döntetlent ért el az ausztrál Jade Colver-Vella ellen, bírói döntéssel pedig az ellenfele jutott tovább. A következő körben azonban ő is alulmaradt, így Zsófia nem jutott a vigaszágra.

KADET-, JUNIOR- ÉS U21-ES VILÁGBAJNOKSÁG, DZSAKARTA (INDONÉZIA)
A nap győztesei és a magyar helyezettek
Kata. Kadet leányok: Tano Keito (japán), Bánovics Zsófia helyezetlen. Kadet fiúk: Tanaka Toja (japán), Szilágyi Gergő helyezetlen. Junior nők: Ugai Mizuki (japán), Bánovics Dóra helyezetlen. Junior férfiak: Ahmad Zigi Zaresta (indonéz), Forgács Tamás helyezetlen. U21-es nők: Furukava Karen (japán), 7. Sterck Laura. U21-es férfiak: Ali Szofuglu (török), Nagy Botond helyezetlen
Kumite. Kadet leányok. 47 kg: Szalma Elszafi (egyiptomi), Lelkes Laura helyezetlen. 54 kg: Szara Abdu Lalo (egyiptomi), Baranyai Zsófia helyezetlen. +54 kg: Kajra Szezgin (török), magyar induló nem volt

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS