Pontot és rekordot is ért Torghelle újpesti gólja

Ferenczi István jött, látott és győzött a Fáy utcában, 51 hónap után, 38 évesen, győztes góllal tért vissza az NB I-be. Djordje Kamber és Torghelle Sándor is beállította az egyéni csúcsát. Megszakadt a Videoton FC augusztus 8. óta tartó nagy sorozata. Holman Dávid Bojan Brnovics nyomdokaiba lépett Debrecenben.

DIÓSGYŐRI VTK–BUDAPEST HONVÉD 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Bacsa (17., 34.), illetve Kamber (69.)

– Egervári Sándor győzelemmel mutatkozott be hazai közönség előtt. Ezt megelőzően 2008. október 5-én nyert legutóbb bajnoki mérkőzést soros csapatával.
– A Diósgyőr az idény során másodszor nyert egy megnyert hazai bajnoki után egy újabbat.
– A borsodi legénység pályaválasztóként augusztus 15. óta csupán a listavezető Ferencvárostól szenvedett vereséget.
– Bacsa Patrik élvonalbeli pályafutása során harmadszor szerzett egy élvonalbeli bajnoki mérkőzésen két gólt. Az első két alkalom egy 2012-es, Vasas, illetve egy 2013-as, Mezőkövesd elleni siker volt.
– A Bp. Honvéd két vereséggel kezdte a tavaszi idényt. Tavaly is így indított, de aztán a további 11 fordulóban már csak összesen kapott ki kétszer.
– A kispestiek vendégként eddig mindössze kétszer nyertek az idényben, előbb Békéscsabán, majd Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen. Nem javult ez a rossz mérleg sem, mint ahogyan egyik másik sem: 2009. szeptember 19. óta nem nyertek Diósgyőrben.
– Djordje Kamber, aki első magyarországi élvonalbeli klubja hálójába talált be, már nyolc találatnál jár az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében. Ezzel beállította eddigi csúcsát, a Győri ETO-val nyert bajnoki cím idényében 27 meccsen jutott nyolc gólig.

VASAS–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS 1-0 (0-0)
Gólszerző: Ferenczi (82., 11-esből)

– Az idény eleje óta az angyalföldiek pályaedzőjeként tevékenykedő Ferenczi István két perccel a gólja előtt állt be csereként. Az NB I-ben legutóbb 2011. november 18-án lépett pályára. A 39. évében járó veterán csatárnak ez volt a 98. élvonalbeli gólja.
– A Vasas a legutóbbi három élvonalbeli hazai mérkőzését megnyerte. Hasonlóra a 2010–2011-es idény elején volt legutóbb példa.
– A piros-kékek negyedszer nem kaptak gólt a bajnoki szezonban.
– A Haladás tíz emberrel fejezte be a mérkőzést Jagodics Márk (54. perc) kiállítása miatt.
– Mészöly Géza együttesének négy mérkőzésből álló veretlenségi sorozata szakadt meg.
– A szombathelyiek mindössze harmadszor maradtak vendégként szerzett gól nélkül. Az összes többi idegenbeli meccsükön egy gólt lőttek.
– A Vasas a Haladás, a Honvéd és a Békéscsaba ellen sem kapott ki még a mostani idényben, pedig mindhárom csapattal két mérkőzést játszott. E három vetélytárson kívül ellenben csak a Videotontól szerzett egyszer pontot, igaz, akkor hármat.

FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA FC 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Ramírez (64.), Pauljevic (66., öngól)

– A Ferencváros húsz ponttal vezet a bajnokságban ez az eddigi legnagyobb különbség az idény során az első és a második helyezett között.
– A zöld-fehérek a tizedik hazai győzelmüket aratták, ennél többször egyik vetélytárs sem szerzett három pontot – a hazai és az idegenbeli győzelmeket összeadva sem.
– Tavasszal, a hivatalos jegyzőkönyvek szerint, még nem szerzett gólt támadó a Fradi bajnoki mérkőzésein. (Igaz, Pauljevic öngólja előtt a sérülése után visszatérő Böde Dániel érintette utoljára a labdát.)
– Leandro a 84. percben piros lapot kapott. A válogatott játékost eddig csak egyszer állították ki hazai bajnoki találkozón, 2004. május 9-én, a Debreceni VSC elleni találkozón.
– Cristian Ramírez a negyedik bajnoki góljánál tart már az idényben.
– A Puskás Akadémia a mostani idényben 154 percen keresztül húzta kapott gól nélkül a Ferencváros ellen. Ilyen hosszú ideig egyetlen más csapat sem bírta…
– Gyenge a felcsútiak idegenbeli mérlege: tavaly április óta csak egyszer, a közvetlen rivális Vasas ellen nyertek.

VIDEOTON FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Vaskó (19., öngól), illetve Laczkó (10.)

– Megszakadt a Vidi nagy sorozata, augusztus 8. óta először nem tudott nyerni hazai pályán. Igaz, először ment albérletbe, a felcsúti stadionba.
– Bármilyen hihetetlennek tűnik, ez volt a Vidi első döntetlenje a 2015–2016-os bajnoki idényben. A székesfehérváriak ezt megelőzően 2015. május 16-án, Kispesten „ikszeltek” legutóbb.
– Horváth Ferenc együttese kikapott Újpesten, azaz két forduló alatt csak egy pontot szerzett. Augusztus 23. óta minden kétfordulós szakaszban legalább három ponttal gazdagodott mostanáig.
– A klub egy korábbi játékosa segítette (vétlen) öngóljával a Videoton FC-t. Az éppen a meccs napján a 32. születésnapját ünneplő Vaskó Tamás 2010 és 2012 között volt a Vidi tagja.
– Laczkó Zsolt főszereplő volt a vendégeknél, megszerezte idénybeli harmadik gólját, ellenben a 94. percben piros lapot kapott.
– A Békéscsaba öt pontot szerzett eddig vendégként, ebből négyet (a Puskás FC és a Videoton ellen) a Pancho Arénában. A lila-fehérek tavasszal még kétszer is játszanak Felcsúton.
– Eddig három csapat nem tudta legyőzni a Békéscsabát a mostani bajnoki idényben, a Puskás Akadémia és a Videoton (két-két kísérletből) és az MTK.

DVSC-TEVA–PAKSI FC 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Sidibé (21., 11-esből), Holman (44.)

– Kiváló rajtot vett a DVSC-Teva tavasszal a Nagyerdőben, a Vasas elleni 4-0 után a Paksot is kapott gól nélkül, magabiztosan verte meg.
– Ibrahima Sidibé és a télen érkezett Holman Dávid mindkét találkozón szerzett egy-egy gólt.
– A lengyel élvonalból visszatért Holman másodszor szerzett az NB I-ben nyolc nap alatt két gólt. Az első alkalommal, 2013. augusztus 10. és 17. között, még a Ferencváros játékosaként, a Győr és az MTK kapuját vette be. Legutóbb 2005 őszén fordult elő, hogy egy új debreceni igazolás az első és a második bajnokiján is gólt szerezzen: Bojan Brnovics tett így.
– A Loki a legutóbbi három fordulóban kilenc pontot gyűjtött, erre egyetlen más csapat sem volt képes.
– A Paks a legutóbbi öt bajnokiján nyeretlen maradt, sőt a legutóbbi hármat elveszítette.
– Csertői Aurél legénysége az elmúlt 360 játékpercében egyetlen gólt sem szerzett.
– Idegenben eddig csak a két újonc, a Vasas és a Békéscsaba ellen tudott nyerni. E két megnyert találkozón kívül csupán Diósgyőrben szerzett (egy) gólt.

ÚJPEST FC–MTK BUDAPEST 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Andrics (8.), illetve Torghelle (45.)

– Az Újpesté továbbra is a leghosszabb élő veretlenségi sorozat a mezőnyben, október 17. óta nem kapott ki bajnoki mérkőzésen.
– A lila-fehér alakulat a Megyeri úton szeptember 12., a Fradi ellen elveszített derbi óta csupán két bajnokiját nem nyerte meg. Mindkétszer az MTK ellen játszott döntetlent.
– Noha Nebojsa Vignjevics ezúttal az eltiltását töltötte, ettől még igaz: vele az Újpest még veretlen az MTK ellen.
– Nemanja Andrics az első bajnoki gólját szerezte a 2015–2016-os OTP Bank Liga-idényben. Pályafutása során másodszor lőtt gólt az MTK-nak a bajnokságban, az elsőt még 2014. március 29-én, a Győri ETO mezében rúgta.
– Teodoru Vaszilisz döntetlennel mutatkozott be vezetőedzőként az élvonalban.
– Az MTK idegenben továbbra is csak apró lépésekkel halad. Ősszel, az Illovszky Stadiontól távol csak a Puskás Akadémia ellen tudott nyerni. (A Vasas elleni, angyalföldi siker idegenbeli győzelemnek számít ugyancsak.)
– Torghelle Sándor elérte a tízes határt a mostani találatával. Erre korábban mindössze egyszer, a 2002–2003-as idényben, a Kispest-Honvéd játékosaként volt képes. A korábbi válogatott csatár beállította egyéni csúcsát, hiszen akkor is tíz gólig jutott.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS