Húsz részvétel, 260 játszma, 121 győzelem, összesen 176,5 pont. Szikáran, számokkal így írható le Portisch Lajos szereplése a sakkolimpiákon 1956-tól egészen 2000-ig. A Nemzet Sportolója az érintett négy kategóriában egyaránt a sakkolimpiák történetének rekordere! S van, ami számokkal nem fejezhető ki: a mögöttük rejlő regényes történelem. Portisch Lajos az 1978-as győzelmünkről és az 1980-as ezüstérmünkről is kuriózumokat árult el. Utóbbi kereken negyven esztendeje ért véget, a magyar válogatott rendkívül pechesen csúszott le az aranyéremről, amiben Garri Kaszparov dicstelen szerepet játszott. A kerek évfordulón felül mindezt annak apropóján elevenítjük fel, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség ma várhatóan Magyarországnak ítéli a 2024-es sakkolimpia rendezését.
Portisch Lajos nemzetközi nagymester (fotó:jochapress)
Nem foglalkozom a statisztikákkal, nem különösebben érdekelnek az ilyen számadatok – felelte a felvetésünkre Portisch Lajos. Az interjút persze nem utasította vissza, s ma is pontosan emlékszik mindenre.
1956-ban, a forradalom évében debütált
Portisch Lajos történelmi időkben debütált a sakkolimpián. Az 1956. évi tornát ráadásul egy hónappal a magyar forradalom kitörése előtt éppen Moszkvában rendezték.
Bilek István (fotó: jochapress)
– Naiv fiatalember voltam, nem foglalkoztatott a politika. Én magam nem éreztem, hogy a magyar csapat szereplését, a versenyen kívül, természetesen, megkülönböztetett figyelem övezte volna. Nagyon örültem annak, hogy második tartalékként egyáltalán bekerültem a válogatottba. Bilek István volt a másik jelölt erre, leginkább talán Fülöp Sándornak, a szövetség főtitkárának köszönhettem ezt az érdemet, aki engem támogatott. Moszkvában az elém rangsorolt két idősebb játékos gyengébben muzsikált, ezért a reméltnél többet játszottam.
Portisch Lajos megállta a helyét, nyolc partijából négyet megnyert, négyszer remizett, összesen hat pontot gyűjtött, tehát jelentősen hozzájárult a magyar csapat bronzérméhez. Érdekesség, a jelenlegi tizeneggyel szemben akkoriban az előcsatározásokkal együtt még húsz fordulós volt a sakkolimpia.
1956-ban szerepelt a magyar válogatottban utoljára Benkő Pál, aki a következő évben disszidált, majd később az amerikai csapat játékosaként találkozott újra a magyarokkal.
Benkő Pál (fotó: jochapress)
– Előzőleg egyszer már megkísérelte elhagyni az országot, ami miatt börtönben is ült, nem volt meglepő, hogy amikor erre lehetősége nyílt, nem tért vissza Magyarországra. 1957-ben még együtt szerepeltünk a főiskolai világbajnokságon, ahogy én, úgy a többiek sem voltak egyetemisták vagy főiskolások, de ez mit sem számított, örültünk a külföldi játéklehetőségnek. Benkő akkor maradt kinn – Portisch Lajosnak természetesen Benkő Pálról is van érdekes története.
A 2019-ben elhunyt Benkő Pál élete önmagában is kész regény, de térjünk vissza a sakkolimpiákhoz és Portischhoz.
1956 azért is mérföldkő, mert a II. világháborút követően a magyar válogatott ekkor végzett először dobogós helyen. Az akkori bronzérmet 1966-ban tudta megismételni, s a hetvenes években szilárdította meg a helyét a legjobbak között.
– A Szovjetunió fölénye kétségbevonhatatlan volt. Nagyon jó csapatuk volt a jugoszlávoknak, s persze az amerikaiaknak is. Az ő szereplésüket mindig meghatározta, hogy Bobby Fischer játszott-e, de Benkővel és Reshevskyvel ők is nagyon erősek voltak. Mondjuk így, mellettük, velük együtt a legjobb négy közé tartoztunk mi is – jellemezte az akkori erőviszonyokat Portisch Lajos.
Fischer meggyanúsította…
Megkérdeztük tőle, érezte-e valaha is azt a kényszert, hogy a Szovjetunió ellen nem illett győzni.
Viktor Korcsnoj (fotó: jochapress)
– Ezzel csak Bobby Fischer gyanúsított meg. 1970-ben játszották a Világválogatott–Szovjetunió mérkőzést, amelyet a Világválogatott fél ponttal veszített el. Fischer szerint miattam… – elevenített fel egy érdekes esetet Portisch Lajos. – Fischer és a dán Bent Larsen mögött a harmadik táblán szerepeltem. Jól ment a játék, két döntetlen mellett egyszer legyőztem Korcsnojt, így következett a negyedik forduló. Nagyon bonyolult állásban játszhattam volna nyerésre, amikor olyan helyzet állt elő, hogy lépésismétléssel döntetlenre végződhetett a parti. Megkérdeztem a csapatkapitányunkat, a korábbi világbajnok Max Euwét, mitévő legyek. Ő rám bízta a döntést. Rövid gondolkodás után bele is mentem.
Bobby azt vágta a képembe, a parti közben biztosan rám telefonált Kádár János, s parancsba adta, hogy nem verhetem meg másodszorra is Korcsnojt.
Ez persze képtelenség, hiszen hol volt akkor még a mobiltelefon, s különben sem lehetett parti közben cseverészni. Fischert azonban nem lehetett lecsillapítani. Személyesen engem sohasem próbáltak befolyásolni sem a szovjetek, sem mások, tudták, úgy sincs nincs értelme, visszautasítok bármilyen hasonló ajánlatot.
Nem játszották el tiszteletünkre a magyar himnuszt
Az 1978-as Buenos Aires-i olimpia a szovjet nyomás élő cáfolata.
Ribli Zoltán (fotó: jochapress)
– Feszült hangulatban zajlott az olimpia. De nem a szovjetekkel való rivalizálás miatt. Hanem, mert az argentin katonai junta nagyon ferde szemmel nézte a szocialista blokk csapatait. Arról nem is beszélve, hogy mindennap közelharcot kellett vívnom azért, hogy ne szárnyast, hanem steaket adjanak vacsorára. A szarvasmarha tenyésztés országában! Az utolsó fordulóban, a jugoszlávok elleni mérkőzésen biztosítottuk be a győzelmünket. Ribli Zoltán partija volt a siker kulcsa.
(A teljes cikk az mno.hu/sport oldalon olvasható.)
