Premier League: az argentin után a török tehetség is a PL-t választotta! – képpel

Az angol bajnokság vonzerejét, na és persze a Premier League klubjainak lehetőségeit jól mutatja, hogy a Brighton után a Brentford együttese is élcsapatok orra elől igazolt tehetséges játékost. 

Mint arról már mi is hírt adtunk, a Brighton együttesénél folytatja pályafutását a Boca Juniors és az argentin futball ígéretes játékosa, Valentín Barco, akihez hasonló utat járhat be Törökországból Yunus Emre Konak.

A Sivasspor 18 esztendős középpályása ugyanis sokakat meglepve, a Premier League-et választotta, elfogadva a Brentford megkeresését.

Az átigazolás még a török közvélemény és szakírók nagy részét is meglepte, hiszen sokan elkönyvelték már, hogy hogy Emre Konak egy török élcsapatot választ majd következő lépcsőfokként a karrierjében.
Emre Sarigul, futballszakíró például úgy kommentálta a transzfert, mint ‘egy meglepő átigazolást, amellyel viszont, hogy mind a pályán, mind anyagi értelemben a Brentford hatalmast nyerhet a jövően’.

Az angol klub közleménye szerint a török U21-es válogatott játékossal 2029 nyaráig szóló szerződést kötöttek. Az átigazolás díját egyik fél sem hozta nyilvánosságra; a Transfermakrt adatai szerint 4,5 millió euróról (+ jövőbeni bónuszokról) beszélhetünk.

fociclub

A Premier League: az argentin után a török tehetség is a PL-t választotta! – képpel bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.