Premier League: korábbi klubja dobna mentőövet a Man. City játékosának! – sajtóhír

Az angol sportsajtóban megjelentek szerint Kalvin Phillips számára “mentőövet” dobna korábbi csapata, a Leeds United.

Mint ismert, a 28 esztendős középpályás Marcelo Bielsa munkássága alatt hatalmasat fejlődve, kulcsemberré lépett elő a Leeds-nél, majd a Premier League-ben és az angol válogatottban is bizonyítva a Manchester City együtteséhez szerződött 2022 nyarán.

A manchesteri szerződéssel azonban Phillips karrierje megrekedt, kevés játéklehetőséget kapott Pep Guardiola menedzsertől, mindez természetesen formahanyatlást eredményezett, amelynek következtében az angol válogatott keretéből is kiszorult a középpályás.

A City együttesétől a nyáron minden bizonnyal távozó, jelenleg inkább kevesebb mint több sikerrel önmagát a West Ham United együttesénél felépíteni próbáló Phillips az angol sportsajtóban legújabban megjelentek szerint visszatérhet korábbi sikerei helyszínére.

Az angol lapok egyébként ugyan számos módját említik a visszatérésnek, abban egyet értenek, hogy ha valahol, akkor nevelőegyesületénél újra jó irányt vehetne a Kalvin Phillips karrierje, arról nem is beszélve, hogy könnyen lehet, hogy szeretett csapatával újra a Premier League-ben szerepelhetne, hiszen a Leeds United esélyes a másodosztályban (Championship) feljutásra.

fociclub

A Premier League: korábbi klubja dobna mentőövet a Man. City játékosának! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.