Pribojszki Kata – Úgy érzem, bizonyítottam a fejlődésemet, és várom a további nemzetközi összecsapásokat

A soproni Gyevát Gyula Ökölvívó Iskola legjobbja, Pribojszki Kata sikeres Bocskai emlékversenyen van túl, amelyen bronzérmet szerzett, de a legfontosabb, hogy egyértelműen komoly fejlődésen ment keresztül a felnőtt magyar bajnokságot követően.

Az európai olimpiai kvalifikációs tornán ifjúsági Európa-bajnok holland ellenfelét legyőzve bent van a legjobb tizenhat között, és egy nem túl acélos spanyol bokszolóval kell megmérkőznie a legjobb nyolc közé jutásért.

„Ahogy mentálisan készültem mindegyik mérkőzésemre a Bocskai emlékversenyen, hasonlóan nyugodt, elszánt magabiztossággal léptem fel, ami szerintem a román ellenfélnek meglepetést okozott a negyeddöntőben. Úgy érzem, nem is tudott mit kezdeni a határozott fellépésemmel és a mérkőzést végig irányítottam.

Sajnos az algériai ellenfelem ellen nem sikerült megvalósítani minden technikai elképzelésem, mert nagyon jól kihasználta testi adottságait, magassági fölényét, és tapasztalatát ellenem. Ennek ellenére egyáltalán nem éreztem alárendeltnek magam ezen a mérkőzésen sem.

Ez azt bizonyítja számomra, hogy felkészültem a nemzetközi élmezőnyre is, nem kell tartanom senkitől sem. Már nagyon vártam, hogy felmérhessem a jelenlegi állapotomat, hova sikerült fejlődni, és úgy gondolom, ezt a Bocskai emlékversenyen bizonyítottam is. Ezek a tapasztalatok jól fognak jönni majd a kvalifikációs tornán.

Abszolút élveztem a Bocskai minden pillanatát, mindig nagy élmény nemzetközi sportolókkal együtt versenyezni. Nekem nagyon tetszik a nézők nélküli versenyhangulat, tényleg csak a teljesítményemre összpontosíthattam. Úgy gondolom mentálisan sikerült összeszedettnek maradnom végig, ezért a gyorsaságom és fejlődő technikai tudásomat sikeresen tudtam kihasználni.

A pontosabb erősebb ütésekben és a védekezésben szeretnék még mindenképp fejlődni, a következő versenyeimre. Valamint hogy a jövőben még jobb eredményt, teljesítményt tudjak elérni, úgy gondolom a legfontosabb még több rutint szerezni a ringben minőségi ellenfellekkel szemben. Talán csak a versenytapasztalat az, ami nekem kevesebb van a többi nemzet versenyzőihez képest.

Szóval rengeteg mérkőzésre van szükségem, és a mottóm nem más, mint sparring, sparring és sparring,” nyilatkozta Pribojszki Kata, aki nagyon készül a következő nemzetközi megmérettetéseire, közte a kvalifikációs tornára.