Privát Citroen-diadal, remek Michelisz-versenyzés!

WTCC

2016. augusztus 7. vasárnap, 19:44

A magyar pilóta végigküzdötte a WTCC nyitófutamát Termas de Rio Hondóban, míg az élen Tom Chilton első győzelmét aratta a Sebastien Loeb Racing színeiben.

Remek versenyt hozott a Túraautó-világbajnokság első futam Argentínában: John Filippi nem tudta megtartani pole-pozícióját, és már a rajtnál Tom Chilton vette át tőle a vezetést. Tiago Monteiro zárkózott fel a második helyre mögé, de nem sokkal a start után leszaladt a pályáról, és visszaesett – ez pedig döntőnek bizonyult a dobogó kialakulása szempontjából. Michelisz Norbi nem tudott komolyabban előrelépni az induláskor, de szokásához híven a legjobb lehetőségre várt, és csak akkor csapott le, amikor igazán számított.

Amíg az élen Chilton folyamatosan növelte előnyét, Robert Huff zárkózott fel mögé a második helyre, Yvan Muller pedig a harmadikra – a francia nagyon komoly lehetőséget kapott az égiektől, amikor csapattársát, José Maria Lopezt a rajtrács végére száműzték -, de nem tudta megszorongatni sem az előtte haladó hondást, sem pedig az SLR-es Chiltont. Az utolsó helyről induló José Maria Lopez elképesztő teljesítményt nyújtva vágtatott át a mezőnyön: a haza pályán autózó kétszeres világbajnok egészen az ötödik helyig jött fel, minimalizálva a veszteséget közvetlen riválisaihoz képest.

A másik argentin, az edzéseken remeklő Esteban Guerrierit sokan győztesnek tippelték, de a rajt után adok-kapokba keveredett több autóval is, végül pedig kuplunghiba miatt a verseny feladása mellett döntött. Az adok-kapokba benne volt Michelisz Norbert is, aki viszont remekbe szabott versenyt teljesített – a kilencedik helyről a hatodik pozícóba zárkózott fel, miután nagyot küzdött Tom Coronellel és Mehdi Bennanival. A mezőny másik magyar indulója, Nagy Dani csendes futamot teljesített, és a kieséseknek köszönhetően 17. helyen zárta a küzdelmet.

A végeredmény:

Forrás: www.formula.hu – RSS