Profi szerződést írt alá az MTK fiatal tehetsége – HIVATALOS

Az MTK Budapest tehetséges fiatal labdarúgója aláírta élete első profi szerződését…

 

Az MTK Budapest hivatalos oldala számolt be róla, hogy az NB III-as tartalékcsapat alapemberének számító fiatal játékos, Stumpf Gábor megkötötte az első profi szerződését a klubbal.

A 17 éves akadémista tavaly még az U17-es együttesünkben játszott, idén viszont már második számú csapatot erősíti, így a felnőtt labdarúgásban szerez folyamatosan tapasztalatot. Stumpf 18 alkalommal lépett pályára eddig az MTK Budapest II-ben, ebből 15-ször kezdőként, 3-szor pedig csereként kapott lehetőséget, míg télen felnőtt csapatban is bemutatkozott a felkészülés alatt.

A kék-fehérek honlapja kiemelte, hogy a középpályásként és hátvédként is bevethető, sokoldalú játékos fejlődése töretlen, így rendre meghívót kap az U18-as válogatottba is.

fociclub

A Profi szerződést írt alá az MTK fiatal tehetsége – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.