Puskás Akadémia: Hiányposztra érkezett a kupagyőztes együttes hőse – hivatalos

Beigazolódtak az elmúlt napok szlovéniai sajtóhírei:

a Puskás Akadémia szerződést kötött az elmúlt idényben az FC Koperben futballozó Lamin Colleyval

– a gambiai-angol középcsatár 2024 június 30-ig kötelezte el magát az NB I-es csapathoz.

A 28 éves játékos a kikötőváros csapatának színeiben a bajnokságban 34 mérkőzésen 10 gólt szerzett, a Szlovén Kupában 4 összecsapáson kétszer vette be az ellenfelek kapuját – a döntőben duplázott, ezzel nagyban hozzájárult a trófea elhódításához –  a 2021/22-es évadban.

Colley korábban megfordult a szintén szlovén ND Goricában, a belga alacsonyabb osztályú La Louvière-ban, valamint Angliában a Stalybridge, a Boston United, a Scarborough, a Bradford, a Stockport, a Harrogate és a Farsley együtteseiben is.

Mint ismert, nem meglepő, hogy a Puskás Akadémia a támadósorba igazolt, hiszen korábban Hornyák Zsolt vezetőedző elárulta, hogy Libor Kozák és Shahab Zahedi a következő idényt már nem az NB I bronzérmesénél kezdi meg.

Ezt a három bajnokságot nézte ki magának a Puskás Akadémia külföldről visszatért magyar válogatottja