Qatch – Történelmi hétvége

Qatch – Történelmi hétvége

Kormány Sport

Izgalmas mérkőzéseket, parázs összecsapásokat hozott az első magyarországi qatch Challenger verseny, amely hétvégén zajlott Budapesten. A végső győzelmet a HÍR-SAT QHC csapata szerezte meg.

Először rendeztek qatch Challenger versenyt Magyarországon. A budapesti Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban tíz csapat mérte össze tudását, ebben a kézilabda alapokon nyugvó, gyors és dinamikus sportban. A küzdelem során női, férfi és vegyes csapatok játszottak egymás ellen, két csoportban.

A  versenykiírás szerint a csoportkörben egy szettet kellett a csapatoknak megnyerniük ahhoz, hogy egy pontot gyűjtsenek. Egy szett pedig, a szabályok szerint, két game-ből áll, amelyet nyolc pont megszerzésével lehet megnyerni.

Ebben a sportban a háromfős csapatok minden tagjának védő, és természetesen támadó játékosként is teljesíteni kell, mivel a szabályok szerint a pozíciók folyamatosan forognak.

A csoportmérkőzések során az A jelű ötösben ugyan szoros meccseket játszottak az együttesek, de a Bandy bandája elnevezésű brigád végül könnyedén, három győzelemmel és egy vereséggel jutott a döntőbe. A B-csoportból egyik csapat sem emelkedett ki, sőt a mezőny közepén hármas körbeverést követően, minitabella döntött az versengők sorrendjéről. A csoportelsőséget a HÍR-SAT szerezte meg, így az aranyéremért mérkőzhetett.

A döntő előtt még a két csoportmásodik, a Faczunder és a „Gyimesi Bazsi a király” együttese játszott a bronzéremért. A harmadik helyért vívott mérkőzést a Gyimesi indította jobban, de a Faczunder fordítani tudott, és végül magabiztosan, 2-0-ra nyerte a bronzcsatát.

A fináléban megilletődötten kezdett a Bandy bandája. Ennek köszönhetően a HÍR-SAT megnyerte az első szettet és nagy lépést tett az aranyérem felé. A második játszma forgatókönyve hasonlóan alakult, mint az elsőé. A HÍR-SAT magabiztosan hozta a második játékrészt és 2-0-ra megnyerte az első magyarországi qatch Challenger Cup-ot.

Forrás, fotó: teqball.com