Rade Krunic ma 29 éves

Rade Krunic, a Milan középpályása ma ünnepli a 29. születésnapját.

Krunic 1993. október 7-én született Foca városában, Bosznia-Hercegovinában. 2006-ban csatlakozott szülővárosának csapatához, a Sutjeska Foca együtteséhez, ahol profi játékossá vált és 2011-ben 17 esztendősen debütált. 2013 januárjában a szerb Donji Srem csapatához szerződött, amelyben 55 mérkőzésen játszott. 2014-ben aláírt a Hellas Veronához, de kölcsönben maradt Szerbiában. A kölcsön felbontása után 2015 januárjában a Borac Cacakhoz igazolt, ahonnan fél évvel később megszerezte az Empoli.

Az első olaszországi szezonjában 15 meccsen játszott a Serie A-ban, majd alapemberré vált az Empoliban. Négy szezon alatt 119 tétmeccsen játszott és 13 gól mellett 17 asszisztot jegyzett. 2019 júliusában a Milan hivatalosan is bejelentette Krunic szerződtetését. A bosnyák középpályás volt az első igazolás, miután Paolo Maldini lett a klub technikai igazgatója. A megegyezés értelmében a Milan 8,6 millió eurót fizetett az Empolinak.

Krunic az elmúlt három esztendőben megbízható kiegészítő ember volt a csapatban és eddig összesen 96 mérkőzésen lépett pályára a csapatban, a mérlege 2 gól és 6 gólpassz.

VÁLOGATOTT:

2016-ban mutatkozott be a bosnyák válogatottban és eddig összesen 27 mérkőzésen kapott lehetőséget.

RADE KRUNIC

ADATOK:

Születési dátum: 1993.10.07.
Születési hely: Foca, Bosznia-Hercegovina
Poszt: középpályás
Magasság: 1,84 m
Mezszám: 33
Mérkőzések a Milanban: 96
Gólok a Milanban: 2
Gólpasszok a Milanban: 6

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2015.10.04. Empoli-Sassuolo 1-0
Serie B – 2017.08.26. Ternana-Empoli 1-1
Olasz kupa – 2015.08.15. Empoli-Vicenza 0-1
BL – 2021.10.19. Porto-Milan 1-0
EL – 2020.09.17. Shamrock-Milan 0-2

MEGNYERT TRÓFEÁK:

EMPOLI

Serie B: 1x – (2017/18)

MILAN

Scudetto: 1x – (2021/22)

Isten éltesse sokáig!