Rafael Leao és Ibra is gólt lőtt, megvan a Milan első győzelme 2020-ban

A Milan szombat délután idegenben lépett pályára a Cagliari ellen a Serie A 19. fordulójának nyitómérkőzésén. A piros-feketék magabiztosan két góllal legyőzték az ellenfelüket és megszerezték az első győzelmüket ebben az évben.

A meccs első komolyabb gólszerzési lehetősége a 17. percben adódott a Milan előtt. Theo Hernández megeresztett egy erős lövést a kapu bal oldala felé, de Olsen szögletre ütötte a labdát. A 30. percben nagyon közel került a vezetéshez a Rossoneri: Rafael Leao beadása után Ibrahimovic fejesét Olsen bravúrral a kapufára tolta. A szöglet után Romagnoli fejelte le a labdát, ám Leao éppen lemaradt a hosszú oldalon.

A 37. percben Nández próbálta átemelni a labdát a kifutó Donnarumma fölött, ám a fiatal kapus visszaért és mentett.

A fordulás után nagyszerűen kezdte a Milan a második félidőt, ugyanis már az első percben betalált az ellenfél kapujába. Samu Castillejo nagyszerűen vette észre a tizenhatoson belül helyezkedő Rafael Leaót, akinek a lövése szerencsésen megpattant az ellenfél védőjén és a labda a kapuba vágódott (0-1).

A második játékrész első felében abszolút a Rossoneri akarata érvényesült és a 64. percben Ibrahimovic révén megszületett a második gól. Theo Hernández beadása után elsült a svéd klasszis bal lába és kilőtte a jobb alsó sarkot (0-2). A meccs hajrájában Rafael Leao indult meg egy ellentámadással és egy védő szorításában elesett a tizenhatoson belül, ám a játékvezető nem ítélt tizenegyest.

A 77. percben egy szabadrúgás után Farago fejelhetett, de a labda nem okozott veszélyt Donnarumma kapujára. Öt perccel később Ibrahimovic gyönyörű fejesgólt szerzett, ám emelkedett az asszisztens zászlaja és les miatt nem adták meg a gólt.

Az összecsapás hátralévő részében nem történt jelentősebb esemény, a Milan megtartotta előnyét és magabiztosan nyert – először a 2020-as esztendőben.

CAGLIARI – MILAN 0-2

Időpont: 2020.01.11. 15:00
Helyszín: Sardegna Arena, Cagliari
Játékvezető: Abisso
Gólszerző: Rafael Leao (46.), Ibrahimovic (64.)
Sárga lapok: Cigarini, Nandez, Pellegrini ill. Bennacer

KEZDŐCSAPATOK:

CAGLIARI (4-3-1-2): Olsen; Faragò, Pisacane, Klavan, Pellegrini; Nandez (Ionita 76.), Cigarini, Rog (Castro 76.); Nainggolan; Joao Pedro, Simeone (Cerri 69.).

Cserék: Rafael, Lykogiannis, Walukiewicz, Birsa, Oliva, Ladinetti.

MILAN (4-4-2): G. Donnarumma; Calabria (Conti 73.), Musacchio, Romagnoli, Theo Hernández; Castillejo, Bennacer, Kessié, Calhanoglu (Bonaventura 64.) – Ibrahimovic, Rafael Leao (Rebic 90.).

Cserék: A. Donnarumma, Reina, Conti, Gabbia, Krunic, Bonaventura, Paquetà, Brescianini, Piatek, Suso, Rebic.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS