Raikkönen a NASCAR-ban, a Haasszal folytatja?

F1

2016. március 24. csütörtök, 15:35

Szerző: Strommer Benjamin

Sokak szerint a 2016-os lesz Raikkönen utolsó F1-es éve, a pletykák pedig már azt is boncolgatják, mit csinálhat visszavonulása után: az egyik spekuláció szerint a NASCAR-ban fog versenyezni.

A 2007-es világbajnok, Kimi Raikkönen távozása a Ferraritól már az előző szezonban is valós lehetőségnek tűnt: voltak időszakok, amikor minimális esély látszott a finn versenyző maradására, végül azonban csapata további egy szezonra szerződést hosszabbított vele. Mindössze egyetlen verseny telt el az új idényből, de egyesek már Raikkönen Formula-1 utáni jövőjével foglalkoznak: a Sky Sport News szerint Raikkönen a NASCAR sorozatban folytathatja.

Kimi Raikkönen számára nem ismeretlen terep a NASCAR, 2011-ben, Formula-1-es kihagyása során a WRC mellett az amerikai sorozatban is megfordult, a Truck és Xfinity kategóriák egy-egy versenyén, melyeket szerény eredménnyel, 15. és 27. helyen zárt.

2017-ben azonban teljes szezont futhat a NASCAR első osztályában, a Sprint Cupban (esetleg az Xfinity szériában), méghozzá a Stewart-Haas Racingnél, amely az idén Formula-1-ben bemutatkozó Haas testvércsapata. A háromszoros bajnok Tony Stewart visszavonul idény végén, az ő utódjának személye, Clint Bowyer azonban már ismert. Amennyiben Raikkönen valóban a Chevrolet helyett jövőre már Forddal versenyző Haashoz érkezik – ismételjük, ez egyelőre minden megerősítést és hiteles forrás említését nélkülöző feltételezés – a három másik versenyző, Kevin Harvick, Danica Patrick vagy Kurt Busch valamelyikét kell kiszorítania.

Forrás: www.formula.hu – RSS