Raikkönen: A tervben szerepelt a büntetés

F1

2015. október 24. szombat, 22:00

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Ferrari

Már az austini F1-es hétvége előtt eldőlt, hogy a Ferrari két versenyzője egyaránt tízhelyes rajtbüntetéssel lesz kénytelen számolni, miután a csapat legújabb erőforrásának beszerelése mellett döntött.

Olyan véleményeket is lehetett hallani ezt követően, hogy a Ferrari rossz döntést hozott Sebastian Vettel versenyének megnehezítésével, hiszen a német versenyzőnek van (lett volna) a legjobb esélye arra, hogy megakadályozza Lewis Hamilton bajnoki címszerzését, s egyébiránt az esős idő miatt minden adott volt ahhoz, hogy a zavarosban halászva újabb kiugró eredményt érjen el a Scuderia.

kimi_usa_cs

Kimi Raikkönen viszont elárulta, hogy ez tulajdonképpen nem egy rossz döntés volt, csupán annyi történt, hogy ragaszkodtak a szezon előtt meghatározott stratégiához: „Már az idény kezdete előtt megszületett e döntés. Az év első felét teljes egészében a terv szerint csináltuk végig, így úgy érzem, hogy ez volt a helyes döntés. Jó dolgokat csináltunk a terv szerint, így ehhez is ragaszkodunk. Szerintem ez így korrekt, a körülmények nem számítanak.”

A harmadik szabadedzést, mely e sorok írásakor akár a rajtsorrendről is dönthet, Sebastian Vettel a második helyen zárta, ám büntetése miatt egészen biztos, hogy nem rajtolhat az első öt sorból.

Forrás: www.formula.hu – RSS