Raikkönen: Arra számítottam, hogy jobb leszek

F1

2016. szeptember 4. vasárnap, 16:41

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Az Olasz Nagydíjat negyedik helyen záró finn F1-es nem elégedett versenyével, azonban az erőviszonyok hétvégi átalakulása után úgy véli, a Ferrari meglepetést is okozhat Szingapúrban.

Az összes szabadedzésen, az időmérőn, és végül a futamon is harmadik-negyedik helyen zárt a Ferrari: ahogy a hétvége addigi részében, Kimi Raikkönen az 53 körös Olasz Nagydíjon is csapattársa mögött végzett. A Ferrari kétkiállásos taktikával igyekezett kifogni a Mercedesen, de ez sem volt elég, hogy legalább egy versenyzővel Rosberg és Hamilton közé kerüljenek.

„Úgy gondoljuk, a legjobb stratégiát választottuk, de sajnos ma ez sem volt elegendő a jobb eredményhez. Legalább egy kicsit fejtörést okoztunk nekik. Személy szerint arra számítottam, hogy kissé erősebb leszek a futamon. Bizonyos szempontból rendben van az eredmény, de a harmadik és negyedik hely nem az, amire vágyunk” – nyilatkozott a futam után a kissé csalódott finn a Sky televíziónak.

A Ferrari Monzában bevetette új motorját – utolsó fejlesztését idén –, és bár a végsebesség pályáján ez sem volt elegendő a Mercedes ellen, a finn pilótának szegezték a kérdést: vajon a következő futamon. Szingapúrban harcolhatnak a győzelemért?

„Ki tudja? Eddig ez a legjobb motorunk, jó döntést hoztunk, és az elmúlt hétvégék alapján úgy tűnik, sikerült ismét rátalálnunk a helyes irányra. Továbbra is a tőlünk telhető maximumot kell nyújtanunk, aztán meglátjuk, mire lesz elég. Az elmúlt pár versenyhétvége egy teljesen más történet volt a csapatok között, ki tudja, mit hoz a legközelebbi” – utalt Raikkönen arra, hogy a Ferrari több nagydíj után hirtelen ismét a Red Bull előtt találta magát, legközelebb pedig talán ugyanilyen váratlanul átugorják a Mercedest, amely egy éve szenvedett a Szingapúri Nagydíjon.

Forrás: www.formula.hu – RSS