Raikkönen balesetet szenvedett

image

A Lotus Renault GP új pilótája, Kimi Raikkönen snowmobile-lal komoly balesetet szenvedett Ausztriában. A finn pilóta a 75 lóerős, skidoóval állt rajthoz szombaton, a Swatch Snow Mobile Race-en, a balesetet követően a rohammentősök látták el a finn pilóta bal kezét, melyet fájlalt.

Raikkönen balesete egy nappal azt követően történt, hogy a francia Romain Grosjeant bejelentették, mint a 2007-es világbajnok csapattársát, a teljesen új pilótafelállással próbál az enstone-i alakulat visszatérni a győzelem útjára.
 
"Orvosaink megvizsgálták Kimi bal kezét és egy kisebb kötést kapott" – közölte a verseny főszervezője, Andy Wernig. Az ötnapos snowmobile versenyt a Saalbach-Hinterglemm üdülőhelyen rendezik.
 
A csapat hivatalos Twitter oldalán megerősítette, hogy nincs komolyabb sérülés: "Beszéltünk Kimivel. Nincs miért aggódni, csak csuklóját fájlalja. Hétfőn talán újabb ellenőrzésen esik majd át, de ennyi."
 
A délutáni baleset fájó emlékeket szakíthatott fel a csapatfőnök, Eric Boullier-ben, akinek Robert Kubica helyetteséről kellett gondoskodni a 2011-es szezonra, mert a lengyel pilóta februárban a Ronde di Andora ralin komoly balesetet szenvedett.