Raikkönen: Én tudom, hogy mit akarok

F1

2015. július 23. csütörtök, 20:35

Jules Bianchi megrázó halálesete mellett a másik fő beszédtémát már a jövő évi átigazolási piac jelentette az F1-es Magyar Nagydíj csütörtöki napján. Kimi Raikkönen is beszélt jövőjéről.

Zajlottak az események csütörtökön a Hungaroringen, hiszen nemcsak az aláírásokat osztogatták szorgosan az összegyűlt fanatikusoknak az F1-es pilóták, de a lényegi tartalmat hordozó nyilatkozatok száma is messze meghaladta az átlagosat.

A Sauber révén e napon került sor az első hivatalos 2016-os pilótabejelentésre, de nyilatkozott jövőjéről Valtteri Bottas, Felipe Massa és Kimi Raikkönen is. Most ez utóbbit idézzük.

A kérdés egyszerűen hangzott: menni vagy maradni?

„Minden évben ugyanaz a sztori – teljesen mindegy, hogy van-e szerződésem, vagy sem” – kezdi egy csibészes mosollyal Kimi. „Jelenleg van kontraktusom a jövő évre, de ez csak egy opció, és a döntés a csapaton múlik. Én nagyon egyértelművé tettem a számukra, hogy én mit szeretnék, ami nem más, mint maradni a helyemen jövőre is, de ezt leszámítva tényleg csak annyit tudok én is, mint ti, srácok” – kacsintott ki az újságírókra a Ferrari finn világbajnoka.

„Nem olvasok el túl sok cikket az újságokban, de tudom, hogy sok mindent megírtok. Nem tudom, mi fog történni, tippelni pedig nincs értelme. Én is szeretném tudni, hogy mi lesz, de várni fogok addig, amíg biztosat nem tudok mondani. Amiben biztos vagyok, hogy én leszek az egyik első, aki tudni fogok a jövőmről, és nem az újságokból fogom megtudni” – ironizált a Jégember, aki azt is leszögezte, már rég nem lenne itt az F1-ben, ha nem hinné, hogy még mindig képes nyerni, a kérdés csak az, vajon a csapata is hisz-e még benne. 

„Nem látnám értelmét a versenyzésnek, ha úgy érzeném, hogy már nincs meg a tempóm. Biztos vagyok benne, hogy megvan. Ezt bizonyítottam is nagyon sokszor, de ez olykor a pontokban és az eredményekben nem köszön vissza. Én tudom az igazi történetet, és hogy nincs valódi problémám” – mondta el Kimi Raikkönen a Hungaroringen. 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: