Raikkönen: Jobb is lehetne a helyzet

F1

2016. március 1. kedd, 19:21

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: Ferrari

Kimi Raikkönent eddigi három tesztnapjából kétszer is műszaki hiba hátráltatta, de a finn jó szokásához híven most sem aggódik, és hisz abban, hogy a Ferrari kedvező helyzetben lesz a szezonnyitón.

A 2007-es bajnokot a múlt héten az üzemanyagrendszer hibája hátráltatta, a második teszthét első napján pedig amiatt volt kénytelen leparkolni a pályán, mert Ferrarijának váltója a nyolcadik sebességfokozatban ragadt. Noha a csapat kijavította a problémát a leintés előtt, a finn ma sem tudott teljes programot futni. Amikor a nap végén a bosszantó megbízhatatlansági gondokról kérdezték, Raikkönen persze higgadtan felelt:

„Nyilván ezen a ponton lehetne egy kicsit jobb a helyzet, de még mindig tesztelünk, a tesztek célja pedig az, hogy kipróbálgassunk dolgokat. Ha valami tönkremegy, megjavíthatjuk, és még mindig marad időnk. Szóval azt kérdezik, aggódok-e? Nem igazán” – szögezte le.

3c2d913b1a46e04fdafff07d6ff4b1ca

A Mercedes ezen a napon először mutatta ki foga fehérjét, amikor Nico Rosberg a lágy gumikon a tabella élére állt, jobb időt futva annál is, amit Raikkönen az előző héten az ultralágyakon ért el. Vajon jogos a félelem, hogy a Ferrari idén sem tudja majd állandó nyomás alatt tartani a címvédő alakulatot?

„Senki sem tudja, és értelmetlen is most azt találgatni, hogy mi fog történni. Rövid időn belül úgyis megtudjuk” – hívta fel a figyelmet a közelgő szezonnyitóra Raikkönen. „Az autót jó érzés vezetni, de ami a köridőket illeti, fogalmunk sincs, hogy a többiek mit csinálnak. Csak azt tudjuk, hogy mi hol tartunk, és elégedettek vagyunk az autó vezethetőségével. De azt nem tudhatjuk, hogy a Mercedes mit csinál, és ők sem tudják, hogy mi mit csinálunk. Szerintem nagyjából ott fogunk állni, ahol szeretnénk.”

Hogy a finn keddi összegzése mennyire volt sablonos, azt leellenőrizhetitek az egyik unatkozó újságíró által a sajtótájékoztató során kipróbált vicces kísérlet segítségével.

Forrás: www.formula.hu – RSS