Raikkönen: Jöhet a csapatutasítás

F1

2015. október 12. hétfő, 16:10

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Ferrari

A Ferrari finn F1-es bajnoka egyértelművé tette, hogy nem fog tiltakozni, ha csapata arra kéri, hogy álljon félre a pontversenyben őt jelentősen megelőző csapattársa, Sebastian Vettel elől.

Miután Nico Rosberg műszaki hiba miatt kiesett az Orosz Nagydíjon, Sebastian Vettel viszont a második helyen ért célba, a négyszeres világbajnok az összetettben is előrelépett az ezüstérmes pozícióba, letaszítva onnan honfitársát. A Ferrari versenyzőjének ráadásul így még az egyéni bajnoki címre is maradt esélye – igaz, ez erősen elméleti, hiszen 66 pont a hátránya Hamilton mögött.

kimi_szocsi_cs

A Ferrari számára persze a bajnoki ezüstérem is hatalmas presztízsértékkel bírna, hiszen senki nem hitte volna a szezont megelőzően, hogy akár csak az egyik Mercedes legyőzhető lenne az összetettben. Épp ezért könnyen lehet, hogy Oroszágban idén utoljára láttunk olyan képeket, hogy a pályán összecsap egymással a két Ferrari – erről maga Raikkönen beszélt a sajtónak.

A finn így felelt, amikor arról kérdezték, alkalmazhat-e csapatutasítást a Ferrari: „Mindenki tudja, mik ilyenkor a játékszabályok, ez így normális. Természetesen én már nem harcolok a bajnoki címért, szóval rendben van, ha erre kerül a sor. Ez így normális, igyekszem a legjobbat tenni a csapat számára. Ez nem is kérdéses!” – mondta a világbajnok.

Forrás: www.formula.hu – RSS