Räikkönen: Nem én változtam, hanem a sportág

Kimi Räikkönen (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Kimi Räikkönen (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Az eddigi monzai versenyeiről:

„Hű, egyes futamaimon jó volt a tempóm, de valami mindig történt, ami miatt nem sikerült jó eredményt elérnem. De a végsőkig fogok küzdeni, és remélem, hogy ezúttal összejön a jó eredmény.”

Justin Wilson haláláról:

„Mindig szomorú, ha ilyesmi történik, de ez is hozzátartozik a motorsporthoz. Az ilyen tragédiákban legtöbbször a balszerencse is nagy szerepet játszik – ahogy most is történt, hiszen egy törmelék okozta a bajt. Hogy mi a véleményem a zárt pilótafülkékről, igazából nem számít, mert nem a versenyzők írják a szabályokat. Mindennek vannak előnyei és hátrányai, a mérnökök pedig folyton igyekeznek a lehető legbiztonságosabbá tenni az autókat. Nemcsak a sebesség teszi veszélyessé őket. Olykor kis baleseteknél is megtörténik a legrosszabb, míg a nagy bukásokat sértetlenül ússzuk meg.”

A Pirelli iránymutatásának változtatásáról, a guminyomás növeléséről:

„Én nem voltam érintett (a spái defektekben), ezért nem is kívánok belefolyni ebbe – nincs hatásom a dolgokra. Nyilván lesznek változtatások, de hogy milyen hatásuk lesz, még nem tudni. Nem vehetjük semmibe a megszabott korlátokat, mert az szabálytalan lenne. Mindenki számára ugyanolyan a helyzet, és már a múltban is átéltünk hasonlót. Szóval ez van.”

A monzai futam különlegességéről:

„Természetesen ez hazai versenyünk, ráadásul egyetlen versenypálya sincs közelebb a svájci otthonomhoz. A pályát körüllengi a hagyomány, és mindig sok szurkoló látogat ki a futamra. Szóval jó érzés ide érkezni. De amúgy is jobban szeretem az európai versenyeket, mivel itt sok nagy múltú pálya van, melyekre könnyebb is eljutni.”

A spái időmérős technikai hibáról:

„Nem szeretnék túlságosan a részletekbe bocsátkozni, de annyit elmondhatok, hogy ez egy újszerű probléma volt, amivel korábban még szembesültünk. Szóval ez kellemetlen meglepetés volt, de megoldottuk, szóval nem lehet újra baj.”

Arról, hogy az aktuális mezőny legtapasztaltabb versenyzőinek egyike:

„Nem gondolnám, hogy túl sokat változtam volna a korábbiakhoz képest. Azt sem, hogy a hozzáállásom megváltozott volna. A sportág viszont természetesen változott. Amikor a Forma–1-be érkeztem, a tapasztalat sokkal fontosabb tényező volt, de azóta sok minden megváltozott. Manapság már alig van tesztlehetőségünk. Emiatt pedig nem is tudod kihasználni az előnyeidet. A raliban az F1-hez képest sokkal fontosabb a rutin. Ott ez a legfontosabb abban, hogy időt nyerj és egyáltalán célba érj.”

Forrás: www.telesport.hu – RSS