Raikkönen nem tudja, mi történt

F1

2015. július 24. péntek, 18:13

Nem indult jól a 30. F1-es Magyar Nagydíj hétvégéje a Ferrari számára. Délelőtt Sebastian Vettelt egy elektromos zárlat, míg Kimi Raikkönent az első szárny rejtélyes leszakadása hátráltatta.

De ami ennél is fájóbb lehetett pénteken a Scuderia szerelmesei számára, az az a tény, hogy noha az első szabadedzésén Raikkönen révén még ők képviselték a második erőt a Mercedes után, délutánra ezt a státuszt is elveszítették, ugyanis a Red Bull egyértelműen beelőzte őket, még ha egyelőre nem is aggódnak emiatt. Nem mintha Kimi az a különösebben aggódós típus lenne…

„Nem volt túlságosan tiszta napunk” – kezdi a Ferrari hivatalos sajtóközleményében a finn, aki mindkét mai szabadedzésen legyőzte csapattársát. „Valójában mindennek lehetett nevezni ezt a napot, csak szokványosnak nem. Volt néhány gondunk, ami miatt kevesebb tudtunk futni a tervezettnél, de úgy-ahogy azért így is teljesíteni tudtuk a programunkat. Az autó érzésre nem volt túl rossz, és a gumik is rendben voltak, de a köridőink egyelőre nem megfelelőek.”

A nap egyik legfurcsább jelenete is Raikkönen nevéhez fűződik, a 2007-es világbajnok Ferrarijáról az első szabadedzésen szakadt le rejtélyes körülmények között az első vezetőszárny, amelyet maga alá gyűrt az autó és defektet kapott. „Nem tudom pontosan, mi történt az első szárnnyal, egyszer csak hirtelen eltört, leszakadt a helyéről, és kivágta a gumit. A csapat a végére jár a dolognak, és remélhetőleg kiderítik az okát. Ma még csak péntek volt, de sok különböző dolgot kipróbáltunk, hogy lássuk, hol állunk. Úgy vélem, holnap tudunk még javulni és találni némi plusz tempót a hétvége hátralevő részére” – bizakodott a Jégember.

Raikkönen 3. és 5. helye sem a csapat legnagyobb büszkesége az idei év tekintetében, az általában gyorsabb Vettel 5. és 7. helye viszont még kevésbé tűnik magyarázhatónak, pláne, hogy a német szenvedését délután két megpördülés is jelezte. 

„Nos, röviden összegezve, nem ez volt a legjobb napunk” – erősítette meg a látottakat Vettel. „Volt 2-3 dolog, ami lassított minket és időt vett el tőlünk. Reggel az elektromos rendszer rövidzárlata miatt ragadtunk a garázsban, majd pedig Kiminek akadt gondja az első szárnnyal, szóval egyikünk sem volt ma annyit a pályán, mint szerettük volna. Most sok mindent a helyére kell tennünk, de elvileg minden adott ahhoz, hogy holnap már jól szerepeljünk, és egy tűrhető időmérőt teljesítsünk.” 

Hogy mi a véleménye volt csapata, a Red Bull hirtelen formajavulásáról? „Erre egy kicsit számítani is lehetett, de ma még csak péntek volt, és ilyenkor nem tudhatod, hogy ki mennyi üzemanyaggal az autójában futott. Ezzel együtt, már Silverstone-ban is láthattuk, hogy előrelépést tettek. Ami biztos, hogy mi ma még nem igazán vettük fel a ritmust, ezért holnapra vissza kell zökkentenünk a dolgokat a normál kerékvágásba, hogy a folytatásban már simább hétvégénk legyen” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: