Raikkönen: Sok pontot veszítünk a hibák miatt

F1

2015. augusztus 7. péntek, 12:49

A Ferrari F1-es csapatának finn világbajnoka, Kimi Raikkönen úgy véli, sokkal jobb eredményeket produkálhatnának, ha a folyamatosan őket hátráltató hibákat sikerülne kiküszöbölniük az alakulattal.

Kimi Raikkönen szezonja eddig meglehetősen felemás képet mutat a Formula-1-ben: bár a 2007-es világbajnok – és egyúttal a Ferrari is – jelentősen feljavult 2014-hez képest, ám különböző hibák rendre megakadályozzák a finnt abban, hogy az idén már két győzelmet is arató csapattársához, Sebastian Vettelhez hasonló eredményeket érjen el. Raikkönen jelenleg csupán az ötödik helyet foglalja el a bajnokságban, s gyengébb szereplése akár a jövőjére is kihatással lehet, bár a rutinos pilóta bízik benne, hogy nem csak a megszerzett pontok, hanem a futamokon nyújtott teljesítménye is sokat nyomnak majd a latba.

Kimi Raikkönen

A kettő között ugyanis saját bevallása szerint is jelentős a különbség, amit nagyrészt a legtöbbször az ő autóján előjövő hibáknak köszönhet. Nem is kell sokat visszamennünk az időben, ha példát akarunk találni erre: a Hungaroringen Vettellel együtt lerajtolta a Mercedeseket, és sokáig a második helyen haladt a német mögött, ám végül az ERS meghibásodása miatt célba sem ért. A finn úgy érzi, ezek a problémák rengeteg pontjába kerültek eddig idén:

„Nyilvánvalóan nem ideális a helyzet: nem beszélhetünk katasztrófáról, ha a tavalyi évhez viszonyítunk, de különböző okok miatt nem azokat az eredményeket érjük el, amiket szeretnénk” – idézi Raikkönen szavait a crash.net szakoldal. „Tudom, hogy megvan a sebességünk és minden más is a jobb eredményekhez, de folyamatosan hibákat követünk el egyes területeken, vagy valami más történik velünk, s ez rengeteg pontba kerül nekünk. Folyamatosan olyan hibáink vagy problémáink akadnak, amelyekből nem sikerül kikecmeregnünk.”

„Túl kell jutnunk ezeken, mert akkor szerintem minden eszközünk megvan ahhoz, hogy jobban teljesítsünk. Egyszerűen csak alapvetően jobb munkát kell végeznünk. Ha tisztázzuk a dolgokat, és biztossá tesszük, hogy ezek a problémák nem jönnek többet elő, sokkal jobb eredményeket érhetünk el.”

Forrás: www.formula.hu – RSS