Rajtbüntetést kaphat Ausztriában Vettel

F1

2016. június 30. csütörtök, 16:28

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ferrari S.p.A

Nem indul jól a négyszeres világbajnok nagydíjhétvégéje: a Ferrari megerősítette, esélyes, hogy a versenyző autójában váltót kell cserélni, ami hátrasorolást von maga után.

Kilencedik állomásához érkezett a 2016-os szezon, de a Ferrari, amely csapattól többet vártak az évet megelőzően, továbbra is első futamgyőzelméért küzd. Reményeik a Mercedes legyőzésére újabb érvágást szenvedhetnek, a bajnokságban előrébb álló, elmúlt két futamot másodikként befejező Sebastian Vettel ugyanis öthelyes rajtbüntetést kaphat a vasárnapi futamra. A Ferrarit bevallása szerint időmérős nehézségek hátráltatták eddig: a rossz rajthelyek miatt nem tudtak győzelemért küzdeni.

A motorsport.com információi szerint a csapat Vettel sebességváltóján folytat aprólékos vizsgálatot, mivel azt gyanítják, hogy a bakui Európa Nagydíjon az alkatrész végzetes meghibásodást szenvedett. Bár a csapat reméli, hogy nem lesz szükség cserére, egyre jobban aggódnak amiatt, hogy mégis új váltót kell beszerelni – ami automatikusan öthelyes rajtbüntetést von maga után. Sergio Perez épp ebből az okból indulhatott második helyett csak a hetedik pozícióból Bakuban, végül az utolsó dobogós helyig sikerült felzárkóznia.

A végső döntést pénteken hozhatják meg. A szabályok megengedik a versenyzőknek, hogy az edzésnapon eltérő sebességváltót használjanak, mint a hétvége további részében.

Vettel idén még nem kapott rajtbüntetést. A motor komponensei miatt, amelynek cseréi szintén a startpozícióra vannak hatással, egyelőre nem kell aggódnia: a harmadik darabot használja belsőégésű motorból, turbófeltöltőből, MGU-H-ból és vezérlő elektronikából, a szezon során összesen öt megengedett mindegyikből.

Forrás: www.formula.hu – RSS