Ralf Rangnick mégsem csatlakozik a Milanhoz?

Könnyen elképzelhető, hogy Ralf Rangnick a következő szezontól mégsem csatlakozik a Milanhoz – legalábbis erre utalnak a német szakember ügynökének szavai.

Hetek óta fő téma a sajtóban a Milan vezetőségén belüli forradalom, ami a nyártól következhet be. Ennek első lépése már Zvonimir Boban távozása volt, akit Paolo Maldini és Frederic Massara követhet a nyártól. Néhány hete a L’Equipe arról írt, hogy az Elliott egyezséget kötött Rangnickkal, aki a következő szezontól teljes ellenőrzést gyakorol a klub felett edzőként és sportigazgatóként egyaránt.

Paolo Scaroni, a Milan elnöke nemrég kijelentette, hogy ha történt kapcsolatfelvétel Rangnickkal, akkor az mindenképpen előzetes volt és nem volt szó konkrét szerződésről.

Marc Kosick, Rangnick ügynöke a Bildnek adott interjújában lehűtötte a kedélyeket.

“Ralf Rangnick és Ivan Gazidis, a Milan vezérigazgatója hosszú évek óta ismerik egymást és rendszeresen beszélgetnek. Az együttműködés jelenleg nincs tervben. Jelenleg sokkal fontosabb kérdések vannak ennél.” – mondta Kosick.

Lapértesülések szerint decemberben az Atalanta elleni 5-0-s vereség után kezdődtek a tárgyalások Rangnickkal és a felek között van egy alapvető egyezség.

A La Gazzetta dello Sport szerint Rangnick készen áll visszalépni a decemberi szóbeli megállapodástól. Ennek oka nem a fizetés vagy a vezetőségen belüli hatáskör lehet, hanem a projekt elindításához szükséges átigazolási büdzsével és bérköltségvetéssel kapcsolatos kétségek.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS