Rali Eb – Szombaton a 8. helyet szerezték meg Herczigék

A szombati jó teljesítményük ellenére, csak a 13. helyen zárta a Rally Liepaja-t, a Rali Európa-bajnokság idei második futamát a Herczig Norbert-Ferencz Ramón kettős, de a pénteki 19. helyről sikerült feljebb zárkóznia a SKODA Rally Team párosának.

„Az eredmény nem tükrözi a tempónkat és a tudásunkat ezen a pályán, egy olyan apró hiba miatt, amit a kvalifikáción csináltam és ami miatt másodikként kellett rajtolnunk, ami ezen az apró murvás gyors versenyen pályán óriási hátrányt jelentett, igazából a versenyünk már ott megpecsételődött. Sokan szándékosan rossz időt autóztak a kvalifikáción, mert itt a 20-25.-ként is jobb rajtolni, mint az elsők között.” -kezdte Herczig Norbert.

„A második napon viszont, amikor az első nap eredményei alapján rajtoltunk, mi 19.-ként, már nagyon jó időket autóztunk, a nap végén 90 Km gyorsasági után mindössze 40 másodpercre voltunk az első helyezettől és a 8. helyen zártunk.” -tette hozzá Herczig Norbert.

„Annak is örülök, hogy sokkal gyorsabban mentünk, a részeredmények is ezt mutatták, mint két évvel ezelőtt, amikor először versenyeztünk itt. Sajnos ilyen jellegű, gyors, csapágygolyós, murvás pályák nincsenek Magyarországon. Ha egy magyar pilóta itt jó eredményt akar elérni, akkor többször el kell jönnie ilyen jellegű pályákra versenyezni, ahol az északi versenyzők természetesen előnyben vannak.” -fejezte be a SKODA Rally Team pilótája.