Ralikrosszban nyert a DTM-es Hockenheimben

Ralikrossz

2016. május 8. vasárnap, 20:46

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: twitter

Nem csak a Német Túraautó-bajnokság, hanem a ralikrossz-vb mezőnye is Hockenheimben vendégeskedett a hétvégén. Utóbbi széria versenyét olyan pilóta nyerte, amely mindkét sorozatban érdekelt volt.

Második fordulójára került sor a napokban ralikrossz-világbajnokság 2016-os idényének: a helyszín Hockenheim volt, azaz ugyanott vendégeskedtek a pilóták, mint a DTM versenyzői. Ez kapóra jött Mattias Ekströmnek, aki mindkét sorozatban versenyez idén – sőt, ha már így tett, a svéd meg sem állt a győzelemig!

ekström-rx

Ekström saját audis kollégáját, Toomas Heikkinent előzte meg a harmadik körben külső íven, miután visszatért a joker köréről. A svédnek nem sok ideje volt megünnepelni a győzelmét, hiszen szaladnia kellett át a túraautósok paddockjába, hogy elindulhasson a vasárnapi időmérőn.

A dobogó alsó fokára Ken Block állhatott fel, ám neki már az elődöntőbe való bejutás is kalandosan alakult, hiszen csak úgy került a legjobb tizenkettő közé, hogy Timmy Hansent kizárták a negyedik kvalifikációs előfutamból: erre az után került sor, hogy a pilóta autója látványosan lángolni kezdett még a szombati nap során, s végül az 1300 kg-s minimumsúly alatt mérlegelték.

hansen-rx

A döntő mezőnyét a negyedikként végző címvédő Petter Solberg, valamint Liam Doran és Robin Larsson tette teljessé. Az idei esztendőre szakágat váltó Sebastien Loeb nem jutott be a fináléba, miután csupán negyedik helyen zárt a saját elődöntőjében.

Forrás: www.formula.hu – RSS