Rangadón győzött a Milan, 2-1-es siker a Lazio ellen

A Milan vasárnap este 2-1-re nyert a San Siróban a Lazio ellen az olasz bajnokság 22. fordulójában. A piros-feketék sorozatban 3. bajnoki meccsüket nyerték meg és visszavágtak a tabella 3. helyén álló Laziónak.

Meglehetősen aktívan kezdte a mérkőzést a hazai együttes és az első komolyabb lehetőséget a 10. percben jegyezhettük fel, amikor is Calhanoglu távoli lövése után nagyot védett Strakosha. Öt perccel később azonban már nem tudott hárítani a kapus. Calhanoglu szabadrúgásból ívelt középre és az érkező Cutrone a kapuba fejelte a labdát, megszerezve a vezetést a Milannak.

Nem sokáig örülhetett a milánói együttes, hiszen a vezető gól megszerzése után nem sokkal egyenlített a Lazio – gyakorlatilag első helyzetéből. Lucas Leiva passza után Marusic pontos lövéssel kilőtte a kapu alsó sarkát. Futószalagon jöttek a lehetőségek, a 26. percben Suso végezhetett el szabadrúgást, de a labda kevéssel elkerülte a kaput. A következő gólhelyzet a vendégek előtt adódott: Luis Alberto tekerése a felső lécen csattant.

A 44. percben Calabria jobb oldalról ívelt középre és hajszálpontos beadására Bonaventura érkezett, aki nagyszerűen bólintott a kapuba. Így tehát az izgalmas első félidő 2-1-es Milan vezetéssel ért véget.

A második játékrész nem kezdődött olyan nagy intenzitással, mint az első. Simone Inzaghi elsősorban a csapat támadójátékát szerette volna felélénkíteni, ennek köszönhetően csereként pályára küldte Felipe Andersont. A 65. percben Milinkovic-Savic lőtt kapura, viszont a védelem a helyén volt és sikerült blokkolni a lövést. Néhány perccel később ismét a szerb válogatott középpályás előtt adódott gólhelyzet, viszont Donnarumma védte a fejesét. A másik oldalon is akadtak helyzetek: előbb Bonaventura lövését fogta a rómaiak kapusa, majd André Silva épphogy lemaradt egy beadásról.

A meccs hajrájában a piros-feketék megtartották az előnyt és legyőzték a Laziót.

MILAN – LAZIO 2-1

Időpont: 2018.01.28. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Irrati
Gólszerzők: Cutrone (15.), Bonaventura (44.) ill. Marusic (20.)
Sárga lapok: Antonelli, Abate ill. Radu, Marusic, Milinkovic-Savic, Lulic, Bastos, Parolo

>> KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Calabria, Bonucci, Romagnoli, Antonelli (Abate 71.); Kessie, Biglia, Bonaventura; Suso (Borini 81.), Cutrone (André Silva 71.), Calhanoglu.

Cserék: Gabriel, A. Donnarumma, Kalinic, Locatelli, Musacchio, Zapata, Montolivo, Paletta.

LAZIO (3-5-1-1): Strakosha; Bastos, De Vrij (Luiz Felipe 74.), Radu; Marusic (Nani 83.), Parolo, Leiva (Felipe Anderson 52.), Milinkovic, Lulic; Luis Alberto; Caicedo.

Cserék: Guerrieri, Vargic, Basta, Caceres, Wallace, Patric, Lukaku, Murgia, Jordao.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS