Rangadót nyert a Kisvárda és az MTK

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában az MTK Budapest a Nyíregyházát győzte le magabiztosan, míg a Kisvárda az utolsó pillanatokban szerzett győztes gólt a Békéscsaba ellen.

Az MTK gyorsan vezetést szerzett a Nyíregyháza ellen, és a folytatásban is egymás után dolgozta ki helyzeteit, de ezekből a lefújásig csak egyet tudott értékesíteni: Lencse büntetőből volt eredményes. A kék-fehérek győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, így továbbra is veretlenül vezetik a tabellát.

A Kisvárda hátrányba került a Békéscsaba elleni hazai összecsapáson, de még a szünet előtt egyenlített, a fordulás után pedig a vezetést is átvette. Az Előre a 75. percben második büntetőjéből egyenlített, de végül a hazaiaké lett a három pont: Vári a 92. percben megszerezte a harmadik kisvárdai találatot is.

A Kazincbarcika egy góllal legyőzte a 60 percen át emberhátrányban játszó Soroksárt, és tartja harmadik helyét. A Gyirmót öt gólt szerezve nyert Csákváron, a Sopron is hatgólos meccset játszott a Budaörssel, négy mérkőzés viszont gólnélküli döntetlennel ért véget.

Eredmények:

MTK Budapest – Nyíregyháza 2-0 (2-0)
Gólszerző: Schafer 17., Lencse 44., 11-esből

Kisvárda – Békéscsaba 3-2 (1-1)
Gólszerző: Horváth Z. 40., Oltean 68., Vári 92., ill,. Birtalan B. 17., 75., mindkettőt 11-esből

Kazincbarcika – Soroksár 1-0 (1-0)
Gólszerző: Takács P. 4.

Csákvár – Gyirmót FC 1-5 (1-3)
Gólszerző: Nagy Zs. 28., ill. Simon A. 26., 74., Sandal 38., Lázár 41., Nagy P. 60.

Sopron – Budaörs 3-3 (1-0)
Gólszerző: Horváth P. 21., 49., 84., ill. Sajbán 58., 73., 80.

ZTE – Vác 0-0

Szeged 2011 – Dorog 2-1 (2-0)
Gólszerző: Zádori 39., 45., ill. Mészáros Á. 49.

ETO FC Győr – Szolnok 0-0

Siófok – Cegléd 0-0

Mosonmagyaróvár – Budafok 0-0

Forrás: www.mlsz.hu – RSS