Rasovszky Kristóf már gyűjti a kilométereket az olimpiára

December vége óta napi két edzéssel készül a tokiói olimpiára Rasovszky Kristóf, világbajnok nyíltvízi úszó.

A 23 éves versenyző csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában arról beszélt, hogy ezeken a tréningeken több mint nyolc kilométert teljesít, emellett pedig erősítő edzéseken is részt vesz. Rasovszky jelezte, a tervek szerint az első éles megmérettetés márciusban egy Dohában sorra kerülő világkupa-verseny lesz, ez azonban egyelőre még képlékeny, hiszen a jelenlegi szabályozások szerint a katari fővárosba érkezőkre egy hónap karantén vár.

A 2019-es dél-koreai világbajnokságon 5 kilométeren aranyérmes, 10 kilométeren pedig olimpiai kvótát szerzett Rasovszky fokozatosan szeretne haladni, így a márciusi országos medencés bajnokságon már olyan időket akar úszni, ami a májusi, Lupa tavon sorra kerülő Európa-bajnokságra, illetve a tokiói játékokra nézve bíztató lehet.

(MTI)