Rasovszky Kristóf: nagy könnyebbség, hogy megvan a kvóta

Az öt kilométeren világbajnok Rasovszky Kristóf számára, nagy könnyebbség, hogy már a múlt hónapban, a kvangdzsui világbajnokságon megszerezte a tokiói olimpiai kvótát a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében.

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A világbajnok magyar sportoló az M4 Sporton csütörtökön azt mondta: már sikerült feldolgoznia a koreai sikert.
“A vb-n még ott volt a kvalifikációs 10 kilométer az öt után, menni kellett előre” – fogalmazott a világbajnok úszó, aki szerint sok plusz erőt adott számára a sikeres világbajnokság.

“Fejben már elkezdtük a felkészülést az olimpiára” – tekintett előre a jövő nyári ötkarikás játékokra Rasovszky, aki már gondolkozik azon, hol edzőtáborozzanak, illetve milyen versenyeken induljanak jövőre.

A 22 éves úszó, aki Rio de Janeiróban még a medencés versenyen indult, kifejtette, az elmúlt két év arról szólt, hogy minél nagyobb versenyrutint szerezzen, ezért szinte mindenhol rajhoz állt.

“Idénre visszább vettünk, jobban tudtunk az edzésekre koncentrálni” – tette hozzá az úszó, aki 2020. augusztus 6-án ugrik majd vízbe Tokióban.

“Nagy könnyebbség, hogy már megvan a kvalifikáció, azzal nem kell foglalkozni” – utalt a Kvangdzsuban 10 kilométeren szerzett negyedik helyére a kétszeres Európa-bajnok versenyző, aki az olimpiai távon a németekkel összedolgozva vívta ki az ötkarikás részvételt.

“A női versenyből tanulva megbeszéltük, hogy ha nincs meg az iram, ami kedvező, akkor közösen előremegyünk és megtesszük azt a lépést, ami ahhoz kell, hogy úgy sikerüljön a verseny, ahogy szeretnénk” – emlékezett vissza Rasovszky a múlt hónapban történtekre.

A szezon további részéről elmondta, a világkupa-összetettet jelenleg vezeti, és az évben hátralévő három versenyből még kettőn el kell indulnia, mert szeretné megtartani éllovas pozícióját. Éppen ezért az edzésekkel nem állt le, de mivel fejben jobban elfáradt, mint a korábbi esztendőkben, így napi kettő helyett csak egyszer úszik.
Hozzátette, jelenleg a 10 kilométer lesz a fókuszban, medencében nem tervezi, hogy rajthoz áll 1500 méteren Tokióban.

(MTI-uszosport.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS