Rasovszky Kristóf negyedik 10 kilométeren, olimpiai kvótás

Rasovszky Kristóf negyedik lett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében kedden a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon, ezzel olimpiai kvótát szerzett.

A szám Európa-bajnoki ezüstérmese – aki szombaton 5 kilométeren a szakág történetének első magyar vb-aranyát nyerte – 1:47:59.5 órás idővel ért célba. A szám másik magyar indulója, Székelyi Dániel 1:50:11.3-mal a 27. lett.

Joszuban, a nyíltvízi úszás helyszínén – amely 130 kilométerre helyezkedik el a vb központjától, Kvangdzsutól – ezúttal is enyhe idő, 22 Celsius-fok és könnyű szél fogadta a versenyzőket.

Óriási mezőny, 74 versenyző ugrott vízbe, Rasovszky a szám Európa-bajnoki ezüstérmeseként a 39-es, Székelyi az 5-ös rajtszámot kapta. A résztvevőknek hat kört kellett teljesíteniük a közel 1,7 kilométeres pályán, az olimpiai kvótához az első tízbe kellett kerülni.
A 22 éves Rasovszky szokásos taktikáját választotta és rögtön az élmezőnyben foglalta el pozícióját. Székelyi inkább hátrébb “bújt meg”. A táv második felének Rasovszky a 9., Székelyi a 30. helyről vágott neki, a mezőnyt a medencében 1500 méteren olimpiai és világbajnoki címvédő Gregorio Paltrinieri vezette. Az olasz klasszis ugyan egy-egy világkupafutamon már rajthoz állt, de ez volt az első nagy világversenye ebben a szakágban.

Az utolsó kört Rasovszky a harmadik helyről kezdte, elöl két német, a medencében 1500 méteren Európa-bajnok Florian Wellbrock, valamint Rob Muffels úszott. Székelyinek ekkor már nem volt esélye az olimpiai kvótát érő helyek valamelyikére odaérni.

Óriási hosszú hajrát indított meg ekkor a győzelemért az élmezőny, amelyhez csatlakozott a szám olimpiai és világbajnoka, a holland Ferry Weertman, valamint a két éve Balatonfüreden második amerikai Jordan Wilimovsky is. A vb-bronzérmes Marc-Antoine Olivier és Wellbrock 600 méterrel a cél előtt körülbelül négy-öt testhosszal ellépett a többiektől. Elképesztő csatát vívtak a végső sikerért, végül a német egy hajszállal korábban érintette a falat, Rasovszky a másik némettel harcolt, de végül lemaradt a dobogóról.

Rasovszky a célba érkezést követően elárulta, a verseny előtt a két némettel megbeszélték, hogy együtt dolgoznak majd, és “mennek, ahogyan tudnak”.

“Alapvetően ez barátságon alapul, ráadásul szeretünk az elején ott lenni az élmezőnyben. Két napja, a női tíz kilométer után a vacsora után megbeszéltük, hogy össze kell dolgoznunk, mert láttuk a lányoknál, hogy ott még a nemzetek is egymás ellen voltak, és az lett a vége, hogy kiesett egy világbajnok, kis híján egy olimpiai bajnok és sok más kiváló versenyző.”

A versenyről elmondta, hogy rendkívül kemény csata volt, melynek a végén a német egyszerűen gyorsabb volt nála, ugyanakkor hatalmas munka volt ebben az úszásban, mindenki megérdemli az olimpiai kvótát.

“Két éve ötödik voltam, most negyedik, remélem jövőre még egy kicsit előre tudok csúszni” – fogalmazott Rasovszky, aki szerint még amiben fejlődnie kell, az a “legvégső” sebessége, ugyanakkor szerencsére a hosszú hajrákat jól bírja. “Tovább kell dolgozni, meglátjuk ez jövőre mire lesz elég, de remélem egy éremre”

jegyezte meg a jövő évi tokiói olimpiára utalva.

Székelyi Dániel elmondta, hogy a verseny elején belekerült egy nagyobb bolyba, ahonnan már nem igazán tudott feljebb úszni. Hozzátette, tisztában volt vele, hogy 10 kilométeren már jóval erősebb lesz a mezőny, és nem sok esélye lesz a kvótaszerzésre.

A nyíltvízi úszók küzdelmei szerdán a nők 5 kilométeres versenyével folytatódnak, a magyar színeket Olasz Anna és Rohács Réka képviseli.

(MTI-uszosport.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS