Rebrov horrorfizetése a téma külföldön – csak egy edző keres többet nála az araboknál

A török FutbolArena portál kimutatása szerint Leonardo Jardim, a szaúdi élvonalbeli Al-Hilal portugál vezetőedzője messze a legtöbbet keresi az idényben az évi 7,5 millió eurós (2 milliárd 602 millió forintos) fizetésével.

A képzeletbeli dobogó alsó két fokán két játékos követi a 2016/17-es idényben az AS Monaco együttesével 17 év után bajnoki címet szerző szakembert. A második helyen a jelenleg még a török Besiktast erősítő Vincent Aboubakar áll. A kameruni támadó nyártól – a kimutatás szerint – évi 6 millió euróval fog gazdagodni évente az új állomáshelyén, az al-Nasr együttesénél.

Őt követi 5,7 millióval a brazil támadó középpályás, Anderson Taliska, aki a kínai szuperligában érdekelt Guangzhou FC-től teszi át a székhelyét az al-Nasrhoz a nyári átigazolási időszakban.

A kimutatásból egyértelműen kiderül, hogy fent említett szakember mellett a térség két futballistája sem keres rosszul. Az edzők között a napokban az egyesült arab emírségekbeli al-Ainhoz aláíró, háromszoros magyar bajnok Szergej Rebrov 4 millió eurót (1 milliárd 388 millió forintot) tehet zsebre évente, ami havi szinten pedig 115 millió forintnak felel meg.

Korábban az ukrán szakember kárpátaljai születésű menedzsere, Varga Sándor is elmondta honlapunknak, a trénernek a Fradinál alapból nem volt magas fizetése, csak komoly nemzetközi siker esetén jutott nagyobb összeghez, ám a pénz semmiféle ok nem volt a váltásra.

Rebrov egy nagyon szerény fizetést kapott, ahhoz képest, amit Szaúd-Arábiában keresett, vagy ahhoz képest is, amit a Fradi előző edzője kapott. Úgy állapodtak meg, hogy ha sikert és pénzt hoz a klubhoz, akkor abból ő is részesül – nyilatkozta az ügynök a csakfoci.hu-nak.

Ezért szakított a Fradi és Rebrov – exkluzív interjú az edző legfontosabb bizalmasával