Rebrov: „Láttam a motivációt”; Horváth Ferenc: „Annyi embert kellett újraéleszteni, mint a Vészhelyzetben”

Kisvárda – Puskás Akadémia 0-1

Beszámoló és videó itt! | Közvetítés percről percre itt!

Supka Attila (Kisvárda):Megint játszottunk egy olyan mérkőzést, ahol sajnos újra az eredmény után kellett rohanni. Megpróbáltunk felépíteni egy olyan játékot, amivel lezárjuk a területeket az ellenfél gyors és technikás játékosai előtt. Én úgy érzem, hogy ez sikerült is a kapott gólig. A gól aztán átírta a játék menetét. Sajnos ez most már hétről-hétre így van, hogy egy-egy idő után rohannunk kell az eredményért, és nem sikerülnek azokat a helyzeteket, ziccereket értékesíteni, amiket esetlegesen ki tudunk dolgozni. Kvalitás kérdése azért egy kicsit, hogy egy-egy ilyen szituációban meg tudják oldani a játékosok vagy nem tudják megoldani. Ez az utóbbi időben valamiért nem úgy jön össze nekünk, ahogy kellene. Ennél több kellene a szélső játékosainktól. És probléma, hogy sajnos nem tudunk igazán a helyzeteinkből gólt rúgni. Úgy gondolom, hogy igazán az elmúlt mérkőzésen a második félidő volt az, ami kilóg a sorból, az nem volt olyan, aminek lenni kellett volna, Budafokon már lehetett látni azt, hogy a hozzáállásban, az akarásban visszatértünk abba az irányba, amit szeretnénk. Nem lehet azt mondani, hogy ne akartunk volna, ne ment volna a csapat, ne akartunk volna nyerni, de még egyszer mondom, addig, amíg gólt nem tudunk rúgni – és ez most már hosszú mérkőzéseken keresztül így van, hogy hiába vannak helyzeteink -, ha kihagyjuk az elején a lehetőségeinket, akkor az ellenfél talál egy gólt, és meg is tudja nyerni ezeket a mérkőzéseket.

Hat meccs, öt vereség – újabb edzőváltás jöhet az NB I-ben

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia):Először is nagyon örömteli eredményt értünk el. Kisvárdán sohasem egyszerű a játék, ma is nagyon szervezetten védekeztek. Az első percektől fogva nagyon nehezen tudtuk megtörni a védekező blokkot, főleg a középpályán. Az volt a szerencsénk, hogy meg tudtuk nyitni a védelmét egy hosszú labdával, és ez gólt hozott nekünk. Ez nagyon fontos volt. A második félidőben már nyíltabb volt a játék, mivel a hazaiaknak jönniük kellett, ezekből lettek is helyzeteink. Számunkra ez egy nagyon fontos három pont, egy nagyon nehéz ellenfél ellen. Nagyon szépen köszönöm a csapatomnak a mutatott játékot! Elég izgalmas volt számomra a mérkőzés, próbáltam is hangban is besegíteni, de sajnos elkezdődött az allergiám, és kicsit elment a hangom. Mi nem tűztük ki magunk elé a második helyet, meccsről meccsre szeretnék jól játszani vagy nyerni, és a végén majd akkor összeszámoljuk, hogy hová sikerült jutnunk.


Bp. Honvéd – MTK Budapest 3-2

Beszámoló és videó itt! | Közvetítés percről percre itt!

Horváth Ferenc (Honvéd):Nagy hiba lenne azt mondani, hogy jó futballoztunk a mai nap. Rengeteg hibával játszottunk, nagyon tompák voltunk, főleg az elején. Nem tudtunk olyan agresszívan védekezni, a passzainkba nagyon sok hiba csúszott, szinte nem is létezett összejáték. Ezt az ellenfél nagyon jól ki is használta ezeket a hibákat, nagyon nehéz volt nézni az első 20 percet, mert olyan hibák történtek, amiket nagyon nehéz kintről kijavítani. Nem volt annyira agresszív a védekezésünk, mint amennyire eddig az volt. Viszont küzdöttek-mentek előre a fiúk, és ennek meglett az eredménye a második félidőben. Azért már egy kicsit más arcát nyújtotta a csapat, de szerintem az MTK lezárhatta volna a mérkőzést, Tujvelnek volt egy hatalmas védése. De hála Istennek, mentálisan mindenki bízott benne, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést, és ennek nagyon nagy értéke van három ponton felül is, mert ez egy olyan meccs lesz, amelyet vissza lehet nyúlni mindig. Balogh kettőt edzett összeen, ráadásul volt egy olyan csapat, aki jól működött, nem akartam belenyúlni, ezért nem volt kezdő, de az úgy is volt vele megbeszélve, hogy be fog állni. A hangszálaim jól vannak. Úgy éreztem, hogy kell kiabálnom, hogy egy kicsit fölébredjenek a játékosok, tudom, hogy ez hülyén néz ki, és egy profi edző nem üvölt ennyit, de úgy éreztem, hogy szüksége van a csapatnak arra, hogy kívülről is kapjon valamilyen támogatást.

A félidőben megnéztünk egy részt a Vészhelyzetből, mert annyi embert kellett újraéleszteni az öltözőben, mint ott bármelyik részben…

Megkérdeztem, hogy van-e olyan, aki szerint ezt nem tudjuk megfordítani, egy ember se tette föl a kezét. Így tettek a pályán is. 

(Fotó: honvedfc.hu)

Michael Boris (MTK): Teljesen másképpen kezdtünk, mint a Ferencváros ellen: korán betaláltunk, utána is jól játszottunk, és lőttünk is még egyet. A Honvéd egy jó átadás után szépített, mi úgy láttuk, talán les volt. Az első félidőben megérdemelten vezettünk. Számítottunk rá, hogy feljebb tolja majd a játékát a Honvéd a fordulás után, agresszív ellenfélre készültünk. Így is nekünk voltak lehetőségeink, megvolt az esély, hogy lezárjuk a meccset, de nem tettük. A Honvéd talált be, végig nagyon veszélyesek voltak pontrúgásból, és fordítottak is, ennek is köszönhetően. Mi is behoztunk magas játékosokat a végére, hátha betalálunk egy szögletből, vagy egy szabadrúgásból, de nem így lett. A tanulság egyértelműen az, hogy sokkal jobban kell figyelnünk a védekezésnél, hiszen úgy érzem, egy, de akár három pontot is elveszítettünk ezúttal. Nagyon csalódottak vagyunk, nincs mit tenni, gratulálnunk kell a Honvédnak. (mtkbudapest.hu)


Ferencváros – Diósgyőr 1-0

Beszámoló és videó itt! | Közvetítés percről percre itt!

Szergej Rebrov (FTC):Örülök a játékosok teljesítményének. Az előző mérkőzésen az első félidőben játszottunk jól, a másodikban kevésbé, akkor kaptunk is két gólt, ma viszont a másodikban voltunk jobbak, láttam a motivációt a játékosokon, hogy nyerni akarnak. (…)Az ellenfél az oka ezeknek a különböző félidőknek. Szombaton az MTK sokkal jobban presszingelt. Igazán kedvelem a statisztikákat, az előző meccsen a két csapat 125 kilométert futott, az átlagos távok 115-117 kilométerek szoktak lenni. Intenzív játékot láthattunk szombaton. A mai mérkőzésen a második félidőben talán jobban elfáradt az ellenfél, nem presszingeltek minket annyira, illetve nekünk 0-0-ról kellett javítanunk, legutóbb pedig kicsit leült a játékunk. (fradi.hu)

Zoran Zekic (DVTK):Véleményem szerint ma jobban játszottunk, mint legutóbb, amikor meccset nyertünk az Üllői úton. Kellő agresszivitással és kompakt módon védekeztünk, nem hagytunk teret az FTC-nek, és ezen kívül két százszázalékos helyzetet is kihagytunk. Az ellenfelünk pedig olyan minőséget képvisel, hogy ki tudta használni a hibánkat, így veszítettünk. A félidőben azt mondtam, a kár három-négy jó helyzetet alakíthatunk volna ki, higgadtabban döntéssel vagy pontosabb utolsó passzal ziccerbe kerülhettünk volna. Ezt követően jött Mirko Ivanovski és Márkvárt Dávid helyzete, amit már említettem. (dvtk.eu)