Rebrov reagált a távozásáról szóló hírekre: „Ami most történik, az egy kicsit csúnya”

Az ulloi129.hu szemlézte Szergej Rebrov nyilatkozatát, aki az ukrán Zbirnának nyilatkozott. A szurkolói portál úgy tudja, a klub birtokában van egy “írásos papír”, amely szerint a Ferencváros edzője felmondott.

– Mint minden esetben, részben mindenkinek igaza van. Sokáig hallgattam, olvastam a cikkeket a sajtóban, de nem akartam kommentálni ezeket, mert tiszteletben tartom a szerződésemet. De úgy tűnik, hogy itt az ideje, mert nagyon zavar a helyzet.

Néhány részletben nem értettem egyet a Ferencváros átigazolási gyakorlatával és ezt jeleztem Kubatov Gábornak. Azt gondolom, hogy három bajnoki cím, Európa Liga és Bajnokok Ligája szereplés után jogom van elmondani a véleményemet az igazolások előtt. Az elnök megnyugtatott, hogy a beleegyezésem nélkül nem igazolunk, de ezután a klub ismét igazolt egyet.

– Erre a helyzetre reagáltam és Varga Sándornak elmondtam, hogy így nem dolgozom tovább. Szó sem volt szerződésbontásról és távozásról. Arra kértem a menedzseremet, hogy ezt tudassa a klubelnökkel, hogy tisztázhassuk a dolgokat. Majd négy hónappal később sem jött még létre a találkozó, pedig az elnök többször is azt nyilatkozta, hogy beszélni akar velem. Értem, hogy Kubatov Gábor kormányalkalmazott, de a Fradinak milliók szurkolnak, akiknek fontos a klub sorsa. Az emberek megállítottak az utcán és csak egyet kérdeztek: “Szergej, miért mész el?“.

– Természetesen minden csapatnál vannak viták és félreértések, de ezeket meg lehet oldani konstruktív módon, rendes kommunikációval. De én egyszer sem találkoztam az elnökkel. Még egy évig érvényes a szerződésem, és ezt tiszteletben tartom. Nem vagyok az a fajta ember, aki nekiugrik az első lehetőségnek, ha jobb ajánlatot kap. Olyan a karakterem, hogy ha dolgozom valakivel, ha hiszek ezekben az emberekben, akkor nem bontom fel a szerződésem. És örülök, hogy maradtam a Ferencvárosnál.

– A kölcsönös tisztelet az edzők, játékosok, menedzsment közt a legfontosabb, amikor elkezdem a megbeszéléseket egy új csapatnál. Ami most történik, az egy kicsit csúnya és ami még fontosabb, furcsa.

Hiszen a három együtt ledolgozott év során jó volt a kapcsolat, voltak sikereink és mindig hálás leszek a klubvezetésnek, amiért leszerződtettek, ahogy a szurkolóknak is, akik végig támogattak. De itt az ideje, hogy engem is tiszteljenek. Ha döntést hoztak, értesítsenek.

– Az én terveim szerint a Ferencváros június 8-án térne vissza a szabadságról, de tudom, hogy a sportigazgató június 4-ére hívta vissza a stábot és a játékosokat. Előszöris csak találgatni lehet, hogy [miért akarják, hogy felmondjak], másrészt a kompenzáció nem olyan nagy. Messze van a milliótól, amiről szó van. De számomra ez elvi kérdés, mert nem akartam elhagyni a Ferencvárost, szívesen dolgoztam ott. De ha a klub mást kér a játékosoktól, mint amit megbeszéltünk, az azt jelenti, hogy a klub döntött.

Én arra készülök, hogy nyolcadikán térek vissza Budapestre, a korábbi terveknek megfelelően. Akkor talán lesz magyarázat.

– Vannak ajánlataim, de egyelőre mindenkinek ugyanaz a válaszom – érvényes szerződésem van a Ferencvárosnál. Amint ez felbontásra kerül, tárgyalhatunk.

Kubatov: “Rebrov február 10-én felmondott” – lapszemle