Rebrov tovább kísértheti Vignjevicet – megvan a Honvédtól is menesztett edző új csapata

A Budapest Honvédtól június elején váratlanul távozó Nebojsa Vigjnevic a sportklub.rs-nek elismerte,

hogy az egyesült arab emírségekbeli Al-Dhafra együttesénél folytatja vezetőedzői pályafutását.

A szerb szakember július 10-én utazik el új csapatához, ám érdekesség, hogy csak két hétig fog Abu-Dzabiban tartózkodni, mert ezt követően augusztus elejétől két héten keresztül a szerbiai Zlatiborban edzőtáborozik az Al-Dhafra.

– Már korábban is voltak ajánlataim az Al-Dhafrától, végül június végén sikerült megegyeznünk egy egyéves szerződésben. Ráadásul, mint megtudtam, a vezetők a klub korábbi edzőjének, Vuk Rasovicnak a javaslatára szerződtettek engem. A mi szakmánkban ritka, hogy a kollégák dicsérjenek, ezért Vuk Abu Dzabiban elhangzott értékes szavai miatt különösen büszke vagyok. Sugárzó arccal és boldog szívvel csomagolok Abu Dzabiba – mondta Vignjevic, akinek a stábjában ezúttal is helyet kap Nebojsa Topalov és Bogdan Belegisanin is, akik többek között a Honvédnál is segítették a munkáját.

Vignjevic így tehát újra farkasszemet nézhet a Ferencváros korábbi edzőjével, Szergej Rebrovval, akivel az NB I-ben öt csatát is megvívott, mérlege pedig egy döntetlen és négy vereség – a Transfermarkt statisztikája szerint Vignjevicnek az ukrán tréner ellen a legrosszabb a mérlege azon edzők közül, akik ellen legalább ötször meccselt.

Sallói a várható erősítésekről: “Külföldön játszó magyar játékosok vannak képben” – Zivzivadze távozása nem zárható ki