Red Bull: A Renault ránk figyeljen, ne magára

F1

2016. január 29. péntek, 17:44

A Red Bull Racing tanácsadójának, Helmut Markónak sohasem kellett a szomszéd garázsba mennie egy kis optimizmusért, legutóbb tett nyilatkozatában azonban olyan kijelentést tett, amelyet talán ő maga sem hisz el.

Az energiaitalosokat ebben az évtizedben a Renault félgyári csapatként kezelte, hiszen miután saját korábbi gyári alakulatuk felett átvette az irányítást a Genii Capital, a franciák megengedhették maguknak, hogy a partnereik közül a legjobb lóra tegyenek. Így is történt, a motorfejlesztésben a Red Bull ízlését követték, ezzel hozzájárulva az istálló sikerkorszakához. De még akkor is Christian Hornerék maradtak a kedvezményezettek, amikor 2014-től a V6-os éra kezdetén már nem alakultak olyan jól a dolgaik közösen.

Dppi_00115020_179

Idéntől azonban megváltozik a felállás, hiszen a Renault visszatér gyári csapatként, így mostantól egyértelműen saját szekerük előrelendítése lesz a fő cél. Egyetlen partnercsapatuk maradt erre az évre a Red Bull képében, akikkel tavaly végzetesen elmérgesedett a viszonyuk, és 2016-on túl valószínűleg már nem is folytatják az együttműködést. Ám gyári csapat ide vagy oda, a Red Bull megmondóembere, Helmut Marko szerint a Renault idén is akkor járna a legjobban, ha őket részesítené előnyben a motorfejlesztés terén.

„A szerződésünk biztosítja a helyzetünket, miszerint egyenlő elbánásban részesülünk” – egyértelműsítette Marko a Salzburg Nachrichtennek. „De így végignézve a jelenlegi Lotus csapaton, ha a Renault-nak van egy kis esze, akkor ránk összpontosítja az erőit. A jelenlegi felállásukkal és ezekkel a versenyzőkkel ugyanis konkrétan semmit nem fognak elérni.”

A Red Bull tanácsadójának szavai bár súlyosak, de nem feltétlenül nélkülözik minden szempontból az észérveket, hiszen köztudott, hogy a Renault-nál is felmerült egyik versenyzőjüknek, Pastor Maldonadónak a menesztése, akinek helyére egyre jobb eséllyel pályázik Kevin Magnussen. A végleges felállás február 3-án, az enstone-iak párizsi csapatbemutatóján derülhet ki.

Forrás: www.formula.hu – RSS