Red Bull: Nem lesz Aston Martin-motorunk

F1

2016. március 18. péntek, 04:13

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

A Red Bull új technikai partnerségének bejelentése nyomán máris beindultak a találgatások, miszerint a brit cég jelentheti a megoldást a csapat motorszállító-problémáira. Christian Horner cáfolással kezdhette a szezont.

Az Aston Martin csak egy rövid ideig volt részese a Formula-1 körforgásának a múltban, amikor még 1959-ben és 1960-ban gyári csapatként vettek részt néhány futamon. A néhány hónapja már emlegetett, és most a Red Bull oldalán megejtett visszatérésük azonban nem is a klasszikus értelemben vett visszatérés, hiszen továbbra sem lesznek jelen sem konstruktőrként, sem motorgyártóként – sokkal inkább egy technológiai partnerséget kötöttek az energiaitalosokkal.

Dppi_00216011_136

Persze Melbourne-ben már a bejelentés napján megindult az elméletgyártás arról, hogy a felek együttműködésének részét képezi az Aston Martin által készítendő V6-os turbómotor is, amellyel ténylegesen is beszállnának az F1 technikai küzdelmébe. Horner szerint azonban ennek lehetősége fel sem merült közöttük, és továbbra is a jelenleg is a sportban versenyző négy erőforrás közül igyekeznek választani 2017-re.

„Az év végén lejár a jelenlegi motorszerződésünk, és mint mindenki tudja, az F1-ben igencsak korlátozottak a választási lehetőségek. Sajnos az Aston Martin nem rendelkezik olyan motorral, amit használhatnánk az F1-ben. Persze egy V12-es jó lenne…” – ábrándozott a csapatvezető. „A motorokról való tárgyalásunk ettől függetlenül fut, de egy ideális helyzetben igyekszünk olyan megoldást találni, amely harmóniában működik ezzel az új partnerségünkkel.”

Hornernek pár órával később, az első szabadedzés ideje alatt a SkySports is nekiszegezte a kérdést a Melbourne-ben terjengő pletykákról, amire a csapatfőnök már a megszokott élcelődő stílusában reagált: „Ezt szeretem az F1-es paddockban. Alig 24 órája, hogy bejelentettük az együttműködést, most pedig már mindenki arról beszél, hogy saját motort építünk.”

Az Aston Martinnál azonban eközben azt hangoztatják, hogy sokkal többet akarnak kihozni ebből a partnerségből, mint hogy csupán matricaként feltűnjenek a Red Bull autóin – elmondásuk szerint éppen emiatt nem is vették teljesen komolyan a Force Indiával való együttműködés lehetőségét, amely tényleg csak szponzorációról szólhatott volna. Az Aston Martin és a Red Bull összefonódása egyelőre az F1-en kívülre helyezi a hangsúlyt, hiszen a két cég Adrian Newey bábáskodása alatt egy olyan szuperautó megépítésébe vágott, amely az Astont vezető Andy Palmer reményei szerint gyorsabb lesz egy Formula-1-es versenygépnél is.

Forrás: www.formula.hu – RSS