Red Bull: Vagy mi, vagy a Mercedes fog nyerni három évig

F1

2016. augusztus 11. csütörtök, 11:18

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Red Bull Media House GmbH

Az energiaitalos csapat tanácsadója szerint ők vagy a Mercedes nyerik meg a bajnoki címeket a következő három évben – teljesen figyelmen kívül hagyta a Ferrarit.

Tavaly és a szezon elején a Ferrari bizonyult a Mercedes legközelebbi üldözőjének – a Red Bull azonban mostanra megelőzte őket, a Német Nagydíjon pedig erőből mindössze 7 másodpercre maradtak le a győztes német alakulattól. Mivel változnak a szabályok is, a csapat abban bízik, hogy 2017-ben világbajnoki címért harcolhat.

„A célunk idén az, hogy megtartsuk a bajnokság második helyét” – idézi a GMM Christian Horner csapatfőnököt. „Szeretnénk több versenyt megnyerni, aztán következő évben a bajnoki címért harcolni.”

A csapat tanácsadója, Helmut Marko ugyanebben bízik – az osztrák olyan nyilatkozatot tett, amelyet a Ferrari rajongói könnyen zokon vehetnek: „A motorszállítónk, a Renault most már tényleg a gázon áll, a karosszériánk pedig a legjobbak közé tartozott. Nem arrogáns azt mondani, hogy egy versenyzőnek Red Bullban vagy Mercedesben kell ülnie, ha bajnoki címet akar nyerni a következő három évben.”

Természetesen nem csupán az autó, hanem a pilóta is számít. Gerhard Berger szerint rövidesen a Red Bull dicsekedhet a legerősebb felállással: „Talán már most is, de a következő szezonban biztosan az övék lesz a Formula-1 legjobb párosa” – mondta Verstappenről és Ricciardóról az egykori F1-es.

Forrás: www.formula.hu – RSS