Redknapp: Egészen jól aludtam…

image

Harry Redknapp cseppet sem sajnálja, hogy nem őt nevezték ki az angol válogatott szövetségi kapitányának.
 
Nem követett el tárgyalási, taktikai hibát, csak őszinte volt.
Mindezt Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur edzője állítja, s ő bizony egy pillanatra sem lovalta bele magát abba, hogy kinevezik az angol válogatott szövetségi kapitányának.
 
– Nem, én nem húztam az időt, nem kerestem kifogásokat, pusztán tudattam a szövetséggel, hogy ameddig az angol bajnokság be nem fejeződik, addig hiába is akarnak velem elbeszélgetni az urak – mondta el a közelmúltról Redknapp.
 
Így aztán Roy Hodgsonnal beszélgettek el az angol szövetség döntéshozói, és meg is állapodtak vele…
 
– Nos, emiatt nem érzek semmiféle lelkiismeretfurdalást, és afféle bosszúvágy sem él bennem. Amikor megtudtam, hogy Roy a főnök, egészen jól aludtam. Nem voltam rá féltékeny. en tényleg csak időt kértem, amit nem adtak meg.
 
Fájdalmat sem érez, hangsúlyozta, majd hozzátette, már igazán csak a Tottenham Hotspur-rel akar valami veretes sikert elérni.
 
– Talán az idei bajnokságban is kiharcolhatjuk a legjobb négy közé kerülést, bár többek között a Chelsea igen veszélyesen nyomul. S ha nem sikerül BL-mezőnybe verekedni magunkat, akkor nyáron egy igen okos átigazolási politikával fel kell erősíteni a játékoskeretünket, és megpróbálni a következő alkalommal. Erre kész vagyok, valósággal szétfeszít az energia, gyerünk hát, előre!
Share: