Reformok útján háromszoros olimpiai bajnokunk

molnartamas01

Molnár Tamás szerint a a vízilabda-társadalom ereje az egységben rejlik. Az MVLSZ alelnöke reformokat is sürget.

molnartamas01

„Remélem, hogy ez az egység az előttünk álló négy évben is kitart, hogy a ránk váró feladatokat együttes erővel valósíthassuk meg” – fogalmazott az Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) új alelnöke az Inforadio-nak.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó közel nyolc éve éppen azért kezdett el a játékvezetéssel foglalkozni, hogy később a nemzetközi szövetségek technikai bizottságába is bekerülhessen.

„Idén választottak be az Európai Úszó Szövetség (LEN) Technikai Bizottságába, jövőre pedig a budapesti vizes világbajnokságon lesz a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) tisztújítása, ahol szintén indulnék a posztért. Ezen szervezetek tagjaként minden olyan üggyel foglalkoznék, amellyel egyrészt a magyar vízilabdát erősíthetném nemzetközi szinten, másrészt pedig a sportág fejlődéséhez is hozzászólhatnék”

Állítása szerint a honi szövetség struktúrája reformokra szorul. Kemény Dénes elnök engedélyével hamarosan hozzálát a részletek kidolgozásához, hogy a következő, tavaszi közgyűlésen már konkrét tervekkel állhasson elő.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.