Reformtörekvések

Lévai Zoltán utánpótlás-vezetőként átfogó reformokra készül a korosztályos birkózóválogatottak felkészítésében. A huszonegyedik század vívmányait is kihasználná.

Lakner Gábor A Dorogi NC birkózószakosztályának vezetőedzője, Lévai Zoltán utánpótlás-vezetőként a kadet- és juniorválogatott mindhárom fogásnemének munkáját koordinálja. Az előttünk álló évben átfogó reformokra készül, az elképzeléseiről a hónap végén dönt a szövetség elnöksége.

„Nemrég jártam a Nemzeti Sportintézet sporttudományi és diagnosztikai központjában, ahol a közös munkáról egyeztettünk. A terveink szerint az év elején, valamint az Európa- és világbajnoki edzőtáborok kezdetén mérnék fel a fiatalokat, ami sok szempontból hatalmas segítséget jelentene az edzőknek. Ha szeretnénk tartani a lépést a riválisainkkal, nekünk is élnünk kell a huszonegyedik század vívmányaival” – kezdi Lévai Zoltán.

Lévai mester a szőnyeg szélén

Lévai mester a szőnyeg szélén

A szakvezető minimum-követelményrendszert is bevezetne a válogatottban, azaz a versenyzőknek bizonyos technikai és erőnléti szintet is meg kellene ugraniuk, nem pusztán az eredmények alapján juthatnának ki a világversenyekre.

„Hétvégén épp azért Tatán találkozunk kötöttfogású és szabadfogású fiúválogatottakkal, ahol alaposan felmérjük az állapotukat. A kapott eredményeket összevetjük az általunk előzetesen lefektetett elvárásokkal, amiből kiderül, reálisak-e az elképzeléseink, vagy módosítanunk kell a követelményeken. Gőzerővel dolgozunk, de pár hét alatt nem lehet megváltani a világot.”

A jövőben is folytatnák azt a gyakorlatot, hogy a juniorválogatottak együtt készülnek a felnőttekkel. A tavaly nagyszerű eredményeket produkáló fiatal versenyzők idén aktív részesei lesznek az olimpiai felkészülésnek, és közösen dolgoznak a felnőttválogatottal.

„Kiemelten fontosnak tartjuk a nemzetközi megmérettetéseket, a terveink szerint a legjobbak török, grúz és azeri versenyeken indulnának. Akik feljövőben vannak, azoknak is szeretnénk külföldi versenyzési lehetőséget biztosítani, persze, a saját szintjükön. Tárgyalunk közös edzőtáborozásról a grúz és a török szövetséggel, bízom benne, hogy az elnökség arra is áldását adja.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS