Regionális dzsúdóközpontot adtak át Pakson

MH/MTI
2023. december 19. kedd. 22:22

Kovács Antal, korábbi olimpiai és világbajnok cselgáncsozó, az ASE elnöke az MTI-nek elmondta, az 550 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkező központ 1,5 milliárd forintos kormánytámogatással épült fel.

Schmidt Gábor sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkár az átadáson azt mondta, a kormány az utóbbi több mint tíz évben azt szerette volna elérni, hogy megerősödjenek az olyan, nagy tradícióval rendelkező sportágak, mint a cselgáncs.

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága továbbra is támogatja a dzsúdót és Paksot – tette hozzá, megjegyezve, hogy reméli, minél többen ott lesznek majd a sportágból a 2024-es párizsi olimpiai csapatban.

Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója többek között arról beszélt, hogy paksi sportolók 13 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérmet szereztek világbajnokságokon. Ezeket az eredményeket a színvonalas sportlétesítmények nélkül nem lehetett volna elérni, a regionális dzsúdóközpontban minden adott a további sikerekhez – fűzte hozzá.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke megemlítette: a központban dél-alföldi sportolók is edzhetnek majd, és határon túli kapcsolatokat is építhetnek.
Az elnök 9. dan fokozatot adott át Hangyási Lászlónak, aki ezzel Magyarországon az egyedüli kilencdanos mestere lett. A paksi vezetőedzőről elhangzott: a legeredményesebb magyar cselgáncsedző, versenyzői eddig nyolc olimpián vettek részt, és az 1980-as évektől napjainkig szereznek érmeket világversenyeken.

Kovács Antal az MTI-nek azt is elmondta, az egyesület célja a dzsúdóközponttal, hogy a lehető legtöbb gyerek a lehető legjobb körülmények között tudjon dzsúdózni. Az ASÉ-ban jelenleg 150-en cselgáncsoznak, akik eddig változó helyszínen edzettek, a legjobb termük 90 négyzetméteres volt. A párizsi olimpiára négy paksi dzsúdós készül – tette hozzá.

Írta a Magyar Hírlap