Rekordmezőny a Lángban

Az újonc korosztály egyik legrangosabb európai viadalával kezdődik meg  pénteken a 2017-es, hazai asztalitenisz-versenyév. A nyílt magyar nemzetközi bajnokságra egyéniben 216, csapatban 93 nevezés érkezett. A színhely hagyományosan az angyalföldi Láng-sportcentrum.

STJ Két korosztályban egyéniben összesen 216, míg csapatban 93 nevezés érkezett a péntektől vasárnapig tartó magyar nyílt újonc nemzetközi asztalitenisz-bajnokságra. A rekordérdeklődés oka a minőségi szervezés mellett az, hogy a 2004. január 1. (U13), illetve a 2006. január 1. (U11) után született pingpongozóknak nincs túlságosan sok európai megméretésük, a meglévők között viszont a budapesti az egyik legrangosabb torna.

Európa egyik legrangosabb újoncversenyével indul az év Fotó: minicadet.ppong.hu

Európa egyik legrangosabb újoncversenyével indul az év  •  Fotó: minicadet.ppong.hu

A rendezvény népszerűségét az is magyarázza, hogy bármely ITTF-tagország és ezen országok bármely klubja elindulhat, s nincs létszámkorlátozás. Így aztán jön versenyző Ausztriából, Romániából, Szlovákiából, Horvátországból, Görögországból, Olaszországból, Dániából, Angliából, Írországból, Izraelből, Németországból, Fehéroroszországból, Litvániából, Svédországból, Montenegróból, Bosznia-Hercegovinából, Lengyelországból, Ukrajnából is.

A bajnokságnak, ahogy az már évek óta megszokott, az Angyalföldi Sport és Szabadidő Központ, közismertebb nevén a Láng-sportcentrum ad otthont. A program péntek reggel 9 órakor a leánycsapatok versenyével kezdődik. A verseny szakmai rangját jelzi az is, hogy a magyar fiú- és leányválogatott edzőtáborban készül az évnyitó viadalra. Eddig a budai Ormai-csarnokban zajlottak a gyakorlások, csütörtökön (ma) délután viszont már a bajnokság helyszínén, a Rozsnyai utcában tréningeznek a szereplők a serdülő korosztály két szövetségi edzője, Vitsek Iván és Fazekas Mária irányításával.

Ami a kiemeléseket illeti, a fiúcsapatoknál Magyarország I (Balogh Bence, Huzsvár Erik), Magyarország II (Balogh András, Krebs Levente), a KSI SE/ASE Orosháza (Straubinger Balázs, Molnár Levente), a lányoknál Magyarország I (Tölgyes Dorottya, Adamik Csenge), Magyarország II (Czeglédi Dorka, Letanóczki Dalma), Magyarország III (Volentics Anna, Tanács Nóra) a sorrend. Egyéniben a fiú U13-asoknál Huzsvár Bence, Balogh Bence, Krebs Levente, az U13-as lányoknál a horvát Hana Arapovic, valamint Tölgyes Dorottya és Adamik Csenge, az U11-es fiúknál Kizakisz Georgiosz (Magyarország), Szántosi Dávid (Magyarország) és Samuel Palusek (SKST Michalovce), az U11-es lányoknál pedig Tanács Nóra, Molnár Kendra (Statisztika) és Tajti Fanni (Mohácsi TE) áll a kiemelési lista első három helyén.

Az előző évi versenyen jól szerepeltek a mieink. Kenesey Blanka arany-, Ócsai Máté és Laskai Írisz ezüst-, míg Czeglédi Dorka bronzérmes lett.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS